Hőségriadó: 38 fok is lehet a napi maximum

Szerdára már négy megyére adta ki legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetését a hőség miatt a meteorológiai szolgálat. E szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében van érvényben a harmadfokú figyelmeztetés. A fővárosra és tizenegy megyére másodfokú, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára a hőség miatt.

A veszélyjelzés szerint fokozódik a hőség, a napi középhőmérséklet többnyire 26-29, az Alföld déli, délkeleti felén egyre több helyen 29-30 Celsius-fok körül alakul.

Az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős, napos idő lesz, északnyugaton, nyugaton lehet több a gomolyfelhő, és arrafelé késő délután, este egy-egy zápor is előfordulhat. A nappali maximumok várhatóan 34-38 fok között alakulnak. Késő estére 22-28 fok közé hűl le a levegő.

Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el.

Harmadfokú hőségriadóra akkor kerülhet sor, amikor legalább három, egymást követő napon eléri, esetleg meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. Az ilyen mértékű hőség nem csak a krónikus betegeket, az időseket és a gyerekeket terhelni meg. A szív- és keringési betegségben szenvedőkön túl, ilyenkor bárkinél előfordulhatnak egészségügyi panaszok. Éppen emiatt kifejezetten fontos a megfelelő folyadékbevitel, illetve érdemes kerülni a magas koffein- és cukortartalmú italokat, illetve az alkoholokat is. 

Magyarországon július vége, augusztus eleje az éghajlati átlagok szerint is a legmelegebb időszak, ez a hőség nálunk is szélsőségesnek számít: az ilyenkor szokásos 28, 29 foknál mintegy 10 fokkal lesz melegebb a napokban. Péntektől vasárnapig lesz a legmelegebb, akkor az ország túlnyomó részén 35 fok fölé melegszik a levegő. Kevésbé forró léghullámok az északnyugati tájakat érhetik el időnként, de a hőség tartós mérséklődése várhatóan csak a jövő hét első napjaiban kezdődik meg, akkor előbb északnyugaton, pár nap késéssel délkeleten is enyhülhet a forróság. “Jelentősebb lehűlést a jövő hét második fele hozhat” – írta a meteorológiai szolgálat, hozzátéve: “ez még igen bizonytalan”.

A szokatlan meleg miatt Közép- és Délkelet-Európa több országában is a legmagasabb fokozatú figyelmeztetés van érvényben – emelte ki a meteorológiai szolgálat. Az előrejelzés szerint szerdán sok napsütés várható, csak kevés fátyol-, illetve délután északnyugaton, nyugaton gomolyfelhő lehet, ott egy-egy zápor előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 16-23 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 34-38 fok között alakul.