Kampány a Miskolc térségében a vasúton utazók biztonságáért

A MÁV, a MÁV-START, a megyei balesetmegelőzési bizottság és rendőrkapitányság utasbiztonsági kampányt tart június 8-án Egerben, 9-én Füzesabonyban, valamint 12-én és 13-án Miskolc Tiszai állomáson, 9 és 12 óra között. A résztvevő szervezetek célja, hogy felhívják az utasok figyelmét a biztonságos vasúti közlekedésre, valamint az alapvető vasúti közlekedési szabályok betartására. Tekintve, hogy a sérülések nagy része egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne, a szervezők remélik, hogy minél többen részt vesznek az eseményen.

Az elmúlt évben 15 utasbaleset (ebből 1 halálos kimenetelű és 1 súlyos sérüléssel járó) következett be Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Ezek túlnyomó többsége a mozgó vagy álló járművekre történő fel- és leszállás közben történt, a kiváltó ok szinte minden esetben a figyelmetlenség volt. A nyári időszakban a megnövekedett utasforgalom miatt különösen fontos az odafigyelés és a megelőző intézkedések, mivel a balesetek csaknem fele a szabadságolási időszakhoz köthető.

A vonatos utazások nemcsak kényelmesek, hanem biztonságosak is, mégis előfordulnak kellemetlen, akár súlyos balesetek, melyek azonban a szabályok betartásával és egy kis odafigyeléssel elkerülhetők. A vonatok megközelítésénél mindig a kijelölt utakat, aluljárókat kell használni, a vágányokon az átkelés botlásveszélyes, a síneken könnyen meg lehet csúszni.

A mozgó vonatra fel- és arról leszállni is tilos, az ilyen esetekből következhetnek be a komoly sérülések, tragédiák. Hiába gondolja úgy az utas, hogy induláskor a vonat még lassan halad, ezért ő még gyorsan, gond nélkül le tud ugrani, az ugrás következtében enyhébb esetben is horzsolásos, töréses sérüléseket szenvedhet, de előfordulhat az is, hogy észrevétlenül beakad a táskája vagy a ruhája, s a vonat maga alá rántja. A személyi sérülések mellett a vasúttársaság a vagyon ellen elkövetett cselekmények megelőzésére is felhívja a figyelmet. Nagyon fontos, hogy az utasok csomagjaikat ne hagyják őrizetlenül és ne tegyék olyan helyre, ahol nem látnak rá, a levetett felső ruházatban pedig ne hagyjanak értékeket.

„Utazzon biztonságban! A vasút veszélyes üzem, legyen partnerünk a biztonságban is!” – hangzanak a kampány jelmondatai.

A rendezvénysorozat 2015-ben indult útjára Siófok állomáson hagyományteremtő céllal. Az előző évek sikere alapján idén – a vasútállomások és iskolák mellett – más külső helyszínekre is kiterjesztették az utasbiztonsági programot. A roadshow – Nagykanizsa és Kecskemét után az elkövetkezendő öt napban Eger, Füzesabony, Miskolc a nyári és kora őszi időszakban pedig, Siófok, Fonyód, Pécs és Zirc állomáson hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés feltételeire, betartásuk fontosságára.

Idén először a népszerű nyári fesztiválok egyikén, a Szegedi Ifjúsági Napokon valamint a 17. FINA Masters Világbajnokságon is jelen lesz a kampány annak érdekében, hogy a fesztiválokra és sporteseményekre vonattal utazók lehető legszélesebb körének figyelmét felhívja a biztonságos közlekedés szabályaira.

A rendhagyó baleset-megelőzési kampánynapon beszélnek arról is, hogy miért életveszélyes a síneken keresztül lerövidíteni akár az iskolába vezető utat; hogy miért nem szabad leszállni mozgó vonatról; miért kell a peronok elsodrási határán kívül tartózkodni; illetve miért életveszélyes felmászni a vagonok tetejére vagy a 25 ezer volt feszültségű felsővezeték tartóoszlopára. A videós bemutatóval illusztrált rendhagyó tanóra anyagából nem maradnak ki a vasúti átjárók megközelítésének KRESZ-szabályai sem, mivel a diákoknak jogosítványa ugyancsak évek múlva lehet, de gyalogosként vagy kerékpárosként is fontos felhívni a figyelmüket a követendő magatartásra az átjárókon való áthaladáskor.