Május 22. az Európai elhízás ellenes nap - A szénhidrát a legnagyobb ellenségünk

Május 22. az Európai elhízás ellenes nap. A felnőttkori egészséget a gyermekkorban kell megalapozni, ekkor van lehetőség a krónikus betegségek megelőzéséhez, hiszen felnőttkorban már csak a kialakult szövődmények gyógyítására van lehetőség – mondta el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főorvosa. Dr. Horváth Ágnes kiemelte, hogy több mint 20 éve foglalkoznak kardiovaszkuláris prevencióval. Az elhízott gyermekek fogyását a mozgás és a napi ötszöri étkezés áll  hivatott garantálni. 

Meg kell akadályozni, hogy gyerekkorban elhízzanak az emberek, mert ezek 80 százalékuk túlsúlyos is marad – mondta el Dr. Pados Gyula belgyógyász. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára kifejtette: a gyermekek 15 százaléka túlsúlyos, míg a felnőtteknél ez a szám 40 százalék.

Nem divat a gyerekek körében a sportolás, vagy élsport vagy semmi – hívta fel a figyelmet Dr. Tóth László, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet kardiológusa. A felmérések azt mutatják, hogy drámai a gyerekek és a fiatal felnőttek edzettségi állapota. A társadalmi késztetés sincsen meg, hogy a gyermekeket az az egészséges étkezésre nevelje – tette hozzá. 

Szénhidrát megvonás nélkül nem lehet fogyást elérni – emelte ki Dr. Pados Gyula. A tudomány jelen állása szerint a gyorsan felszívódó szénhidrátok okozzák a legnagyobb gondokat – hangzott el.

A szénhidrát a legnagyobb ellenségünk – hívta fel a figyelmet Benke László négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács is. Kiemelte, hogy a zöldségfélék fogyasztásának előtérbe helyezése is elengedhetetlen. Az sem szerencsés, ha az ember lefekvés előtt tömi tele a hasát.

Alapvető a mozgás mindenféle fogyókúrához – húzta alá ki Dr. Rudasicsné Szőlősi Anita gyógytornász. A Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet munkatársa kiemelte, hogy fontos a szakember bevonása, példaként hozta, hogy az interneten rengeteg a fals információ ebben a témában is. (hirado.hu)

2024. április 18., csütörtök, Andrea, Ilma

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás