Spirituális úton a lelki és testi egészségért - a Sri Chinmoy Alapítvány újabb adománya

A Sri Chinmoy Alapítvány második alkalommal adományozott képeket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórháznak. Az indiai tanító festményeiből készült reprodukciók első alkalommal 2013–ban kerültek a Klinikai Onkológiai Sugárterápiás Centrum két osztályára.
A mostani 2017. március 29-én  adományozott  27 festményreprodukció a Kórház Onkosebészeti Épületének rendelőiben, betegváróiban és a fekvőbeteg osztályon kerülnek majd kihelyezésre.

Chinmoy Kumar Ghose, ismertebb nevén Srí Csinmoj bengáli-amerikai vaisnava szellemi vezető, vallási tanító, guru, de dolgozott mint író, költő, zeneszerző, zenész, művész és sportoló is. 
Sri Chinmoy egy integrált  jógautat tanított, a szív útját, mely a dinamikus nyugati életet a keleti világ spirituális értékeivel teljes harmóniában egyesíti. A szív-központra való rendszeres meditációval a kereső belső békét, örömöt, Fényt és szeretetet ér el. A legmagasabb belső Énünkkel való szeretet és egység filozófiája Istent és embert, mint ugyanazon tudat aspektusait teszi természetes módon átélhetővé. Saját spirituális útját a szeretet, odaadás és önátadás útjának is hívta.
Az ünnepélyes átadón készített összefoglalónkat hallják. A riporter Soós András.