Szenvedélye a régészet - interjú Lovász Emesével

Első nagy munkájaként a diósgyőri pálos kolostor feltárását tartja számon, de szívesen idézi fel az avar-kori temetők feltárását épp úgy, mint a hosszú évtizedek óta tartó munkáját, amelyet a Diósgyőri várnál végzett, ahol már kislánykorában is „okvetetlenkedett”. Merthogy a régészet iránt egészen fiatalon elkötelezte magát. Lovász Emeséről, vagy ahogyan sokan emlegetik Nagy Lajos királynéról van szó, aki márciusban vette át – nemzeti ünnepünk alkalmával – a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést. Hogy mikor és milyen körülmények közt szerzett erről tudomást? Azt is megtudhatják a Csillagpont Rádió hétfő műsorából.