Sport-Parasport

Sport-Parasport

Ma már egyre inkább kérjük és elfodjuk azon emberek segítségét akik egészségünk megóvása érdekében adnak tanácsokat.  Nem újkeletű kifejezés, de találó az egészségtréner. 

Miskolc kiváló sportolóit és edzőit köszöntötték a Művészetek Házában rendezett Sport Gálán. 180 sportoló és 59 edző vehetett át elismerő oklevelet Dr. Kriza Ákos polgármestertől.

A Mezőkövesd Zsóri Futball Klub két sportolója jött el a csapat képviseletében 2017.

Soós László miskolci jógaoktató több mint 25 éve elkötelezett híve ennek az ősi  mozgásformának. Ő maga is lelkesen gyakorolja és tanítja egyéni és csoportos formában egyaránt.

Kiállítótér, oktató- és bemutatóközpont, valamint más oktatási célú helyiségek is helyet kapnak abban az új látogatóközpontban, amit Mátrafüreden alakít ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

„Elégedett lehetek, mert én egész életemben azzal foglalkoztam amit szeretek. Ma is ezt teszem. „ - Mondta Kovács Bertalan  többszörös szenior világ- és felnőtt magyar bajnok úszó, a miskolci vízisport egyik emblematikus egyénisége a Csillagpont Rádió vendégeként....

Bár a reumás ízületi gyulladás oka ma még nem teljesen tisztázott, gyógyítása terén jelentős eredményeket ért el a tudomány. A gyógymódok egyike a beszűkült ízületek kimozgatásában nagy szerepet játszó speciális torna.

Évente több mint 4 ezer férfinál állapítanak meg prosztatarákot hazánkban, ám a betegek többsége nem kap segítséget gyógytornásztól. Holott az, sokat javítana az állapotukon, életminőségükön és esélyeiken. Vajon miért van ez így?

Ez az egyik szlogenje az elmúlt hétvégén immár 6. alkalommal megrendezett Országfutásnak.