Sport-Parasport

Sport-Parasport

Pénteken kezdődik Magyarország történetének eddigi legnagyobb, leggrandiózusabb sporteseménye a 2017-es vizes világbajnokság.

Az előzetes nevezések alapján 526 nevező indult a versenyen, melyen idén is együtt rajtoltak a hagyományos, egytestű hajók, a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók a Balatonfüred előtti hat kilométer széles rajtvonalról...

Az új családias otthon működésének tapasztalatait és a további bővítéssel kapcsolatos terveket osztotta meg a Szimbiózis Alapítvány elnöke Jakubinyi László a sajtó képviselőivel.

Július 1-jén, szombaton a 2017-es Tour De Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny lebonyolításából adódóan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az alábbi közutakon és autópálya csomópontoknál terelésre, forgalomkorlátozásra, valamint ideiglenes lezárásokra kell számítaniuk az...

A két fiatalember mindvégig szórakozott. Szórakozott és szórakoztatott. Egész beszélgetésünk viccelődéssel telt.

Futás, úszás, ebihalfogás, palackos búvárkodás, lufihajtogatás. Hogy csak néhányat említsünk a kínálatból, amellyel az elmúlt hét végén várták a Kemény Dénes Sportuszodába látogatókat. Kicsiket és nagyokat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

A Zsongó Lillafüred elnevezésű programot 7 évvel ezelőtt rendezték meg először. Hubay György önkormányzati képviselő ötlete volt, hogy a festői szépségű természetvédelmi területen legyen egy nagyszabású szabadtéri rendezvény.  Az ötlet bevált, így már 17.

Magyarország legmagasabb pontját készül meghódítani kétezer futó 2017. május 27-én. A Mátrafüredről induló futóversenyt eredetileg 2017. április 23-án tervezték megrendezni, de a szeszélyes időjárás meghiúsította a versenyt.

Minden hónap harmadik vasárnapján rendezik meg Miskolcon a termelői napot. A vásár során helyi és környékbeli termelők és kézművesek kínálják termékeiket, melyeket meg is kóstolhatnak az érdeklődők.

Második alkalommal rendezi meg a nyékládházi székhelyű Deboti VSE a Hunguest Hotel Palota-Deboti Vitorlás hétvége elnevezésű eseményét. Két hajóosztály versenyzői mérik össze tudásukat május 20-21-én a Hámori-tavon.