Sport-Parasport

Sport-Parasport

Alig teljesítették a Kossuth-stafétát a futás szerelmesei a Zemplénben, máris itt a következő – május végi – kihívás, a Tengerszem-futás. A szervezők idén egy teljes hétvégével lepik meg az egészséges életmód követőit.

A futás nemcsak az állóképességet javítja és segít az ideális testsúly elérésében, de fiatalon is tart.

Nem volt könnyű az indulás, hiszen azt kellett elfogadtatni tanárral, diákkal és persze szülővel egyaránt, hogy a tanulmányi eredmény és a sport-teljesítmény a jövőben szorosan összefügg.

Hallgassa a Csillagpont Rádió DVTK Magazinját, a Csak a Diósgyőr című műsort és nyerjen páros belépőt a Magyarország-Japán  férfi jégkorong-válogatott felkészülési találkozóra, amelyet Miskolcon a Jégcsarnokban rendeznek, pénteken 19 órától. 

A magyarság történetében ősidőktől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás. A magyar lovas tradíció kétségkívül jelentősen hozzájárult az egyetemes lovas kultúra gazdagításához.

Március 17-én immár hetedik alkalommal vehetünk részt az Országfutáson, ahol minimum 5 km-nyi távot kell teljesíteni. A mozgalom megálmodója Vadász Vince volt a Csillagpont Rádió vendége, aki amatőr sportolóként szervezi az egész országot megmozgató futóversenyt....

Szoros mérkőzésen, nagy akarással győzött a MEAFC a férfi kosárlabda NB I/b péntek esti rangadóján. - Nagyon fontos mérkőzés előtt áll a PannErgy Miskolc férfi vízilabda csapata.

A résztvevők számára titkos az útvonal, amelynek hossza öt kilométer. A különleges útvonalon túravezetők irányításával futnak, kocognak és gyalogolnak majd a terepviszonyokhoz igazodva a vállalkozókedvűek. Indulás a csanyiki állatkert bejáratától.

Február 22-én nyílt meg a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban az ország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye, a Budapest Boat Show. A kiállítás idén 27.

A mai napon ünnepli 108. születésnapját a DVTK, ugyanis 1910. február 6-án néhány diósgyőri srác Wanger Vilmos vezetésével megalapította a Diósgyőri Vasgyár munkástermében a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét.