Rekreáció

Generációkon átívelő hatása lehet annak, hogy miként élik meg nyugdíjas éveiket az idősek

Az időskori aktív életmód fontosságára hívja fel a figyelmet a K&H az Idősek Világnapja alkalmából. Egy 2021-es kutatás szerint  még csak nem is a nyugdíjasok, hanem a 60 év felettiek körében alig 9,3% számolt be arról, hogy bármilyen sportot űz, ami egyenes következménye annak, hogy kb. 72%-uk mondta azt, hogy életében sosem volt rendszeres sportoló. Márpedig azok a nyugdíjasok, akik sportolnak vagy rendszeresen mozognak, saját bevallásuk szerint is jobb egészségi állapotról számolnak be, amit a velük foglalkozó egészségügyi szakemberek is megerősítenek.

Rekreáció

Pörög a belföldi turizmus: ötszörös forgalmat hoz a nyuszi a szálláshelyeknek. Az apartmanok és a vendégházak mellett a négycsillagos hotelek ajánlatai a legvonzóbbak.

Soós László miskolci jógaoktató több mint 25 éve elkötelezett híve ennek az ősi  mozgásformának. Ő maga is lelkesen gyakorolja és tanítja egyéni és csoportos formában egyaránt.

Kiállítótér, oktató- és bemutatóközpont, valamint más oktatási célú helyiségek is helyet kapnak abban az új látogatóközpontban, amit Mátrafüreden alakít ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

Nemcsak a lelkünknek tesz jót: egy finom masszázs fellazítja a feszes, görcsös izmokat, megszünteti a fájdalmat, és jól kiegészíti a mozgást. A krónikus mozgásszervi betegségek esetén általában a terápia része.

20. alkalommal szervezték meg Debrecenben a Szent Damján Tábort, melyben értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak egy héten át nyújtanak tábori élményeket.

Az új családias otthon működésének tapasztalatait és a további bővítéssel kapcsolatos terveket osztotta meg a Szimbiózis Alapítvány elnöke Jakubinyi László a sajtó képviselőivel.

A Zsongó Lillafüred elnevezésű programot 7 évvel ezelőtt rendezték meg először. Hubay György önkormányzati képviselő ötlete volt, hogy a festői szépségű természetvédelmi területen legyen egy nagyszabású szabadtéri rendezvény.  Az ötlet bevált, így már 17.

A Lélekmadár Tábor a Bátortábor Alapítvány különleges tábortípusa, amely 2013-ban kezdte meg működését.

A Bátortábor Alapítvány 2001 óta szervez élményterápiás táborokat daganatos és krónikusan beteg gyermekek számára. A tábortípusok azóta kibővültek. 2013 óta a Lélekmadár Táborba várják azokat a családokat, akik súlyos betegség következtében elvesztették gyermeküket....