Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

Már csak néhány óra, és kiderülnek a 2017-es felvételi ponthatárok. Idén összesen 106 ezer jelentkező izgulhat, sikerült-e elegendő pontot összegyűjtenie, hogy szeptembertől ott kezdhesse meg felsőfokú tanulmányait, ahova a legjobban szeretett volna bekerülni....

a fotó illusztráció, forrás: internet

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre (MSc) jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a Mihalicza-ösztöndíj 1 milliárd 150 millió forintos...

A permakultúra, fenntartható termesztési rendszerek létrehozása, amelyek harmóniában léteznek a természettel, minimális munkabefektetést, külső erőforrás-bevitelt igényelnek, és nem károsítják a környezetet.

Családi felfedező túra az állatparkokban, szolár hajóval és kenuval a fertői nádasban, Land Roverrel a Hanságban, őserdő túrán a Bükkben.

Légy erős testben és lélekben címmel 2017. június 26-án a Miskolc, Bársony János utcai szabadidőparkban színes programok várták az érdeklődő fiatalokat. A rendezvényen a fiatalok megismerkedhettek a sport, és szabadidős tevékenység szépségeivel.

Véget ért a 2016/2017-es iskolai tanév a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ két kihelyezett kórházi tagozatán.

Vissza nem térítendő európai uniós támogatási pályázatot nyert Tiszáninneni Református Egyházkerület.  Az egyházkerület fenntartásában lévő Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, egyes részeit újítják fel az uniós pénzből. 

Véget ért a 2016/2017-es iskolai tanév a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ két kihelyezett kórházi tagozatán.

„Az utóbbi években egyre több megváltozott munkaképességű tud elhelyezkedni, de még mindig körülbelül csak minden tizediknek jut munka. A foglalkoztatásban élenjár a Szimbiózis Alapítvány…” - adta hírül jó másfél esztendeje az egyik napilap. S nincs ez másként ma sem...

Sikeresen zárult a 2017-ben megrendezett bohócdoktor iskola, ahol 12 lelkes bohócdoktor kapta meg a Karitáció Alapítvány által megszervezett oktatás záró akkordjaként az elismerő oklevelét.