Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

A fiatalok befogadásáról és megtartásáról beszélt a Csillagpont Rádió vendége Nyilas Judit, a megyei kórház ápolási igazgatója a Magyar Ápolók Napja alkalmából rendezett ünnepség kapcsán.

Vilniusban elkezdődött egy program melynek célja, hogy az európai tagállamok diákjai a biotechnológia segítségével új utakat keressenek a tiszta energia és az újrahasznosítható energiaforrások területén.

Különösen nehéz helyzetben élnek ma azok az emberek, akik még az alapvető iskolai tanulmányaikat sem végezték el. Nemcsak elhelyezkedési gondokkal küzdenek.

Ismét elindult a szépkorúak alap és emelt szintű informatikai képzése a miskolci Kandó Kálmán Szakgimnáziumban. Az oktatási intézményben ünnepélyes keretek közt köszöntötték a képzésben résztvevő szépkorúakat és az őket oktató diákokat.

Általános iskolás lányok és fiúk ismerkedtek a gyógyító munka szépségeivel és nehézségeivel a B-A-Z Megyei Kórházban a BOKIK, a B-A-Z megyei Kórház által szervezett pályaorientációs napon. A tapasztalatokról számoltak be a Csillagpont Rádió műsorában.

Bár a podiáterek a diabéteszes láb szindróma kezelésében döntő szerepet játszhatnának és segíthetnének megelőzni vagy késleltetni az évente 2-4000 cukorbetegség miatt bekövetkezett amputációt, az idén mégsem jelentkeztek elegen a főiskolai végzettségre épített szakirányú...

Pszichés zavarok oldásához-elkerüléséhez adott tanácsokat, így tanévkezdés tájékán Balogh Bea gyermek-ifjúsági klinikai szakpszichológus. A riporter Monos Márta.

A MISEK a 2016-2017-es tanévre vonatkozóan tanulószerződést kötött a Miskolc SZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola tanulóival a gyógy- és sportmasszőr, a gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens és az egészségügyi asszisztens megnevezésű szakképzések...

Idősödő emberek tudásvagyona és annak hasznosítása! A téma szakértőjével dr. Dobos Lászlóval az ageing kutatásról és annak eredményeiről is beszélget a szerkesztő Monos Márta.

Szabadon választott pontszerzői továbbképzést tartottak a közelmúltban, a B.-A.-Z. megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.