Programajánló

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet. Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljának szervezői bejelentették az első fellépőket. A koncertek mellett színházi előadások, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint családi és közösségi élmények várják majd a látogatókat. A szervezők emellett ismét meghirdetik a FényArtban a Klastrom nyílt fényfestészeti pályázatot, amelyre bárki jelentkezhet.

Programajánló

Az erőszakmentes kommunikáció az a feledésbe merült nyelv, amelyen azok az emberek beszélnek, akik törődnek egymással és harmonikus életre vágynak. Vagy másként fogalmazva az empátia gyógyító erejét felhasználva együttérzéssel kommunikálnak. A 21.

Mindhárom magyar csapat győzelmet aratott a miskolci 14. Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság helyosztók előtti utolsó felvonásában. A hazai női bajnok TFSE a horvátok elleni könnyed győzelemmel – minden eddigi magyar eredményt felülmúlva - már a legjobb 4 között van...

Minden készen áll arra, hogy 2017. július 16-23. között a Miskolci Egyetem és a város közösen az eddigi legjobb Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságot rendezze meg. 16 ország, 28 csapat, 78 mérkőzés, 3 helyszín – címszavakban és számokban.

Délelőtt szikrázó napsütés, óriási érdeklődés, délután izgalom, majd némi csalódottság, hiszen jött a vihar és emiatt kissé átrajzolódott a II. Miskolci Örömünnep kínálata.

fotók: Veress Tamás

Két fiatal szibériai tigris lakja ezentúl a Miskolci Állatkert tigriskifutóját. Az állatkert látogatói az elmúlt hetekben bizonyára hiányolták a csíkos nagymacskákat, mostantól azonban már láthatók a tigrislányok, akik idén lesznek négyévesek.

A permakultúra, fenntartható termesztési rendszerek létrehozása, amelyek harmóniában léteznek a természettel, minimális munkabefektetést, külső erőforrás-bevitelt igényelnek, és nem károsítják a környezetet.

Július 1-jén, szombaton a 2017-es Tour De Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny lebonyolításából adódóan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az alábbi közutakon és autópálya csomópontoknál terelésre, forgalomkorlátozásra, valamint ideiglenes lezárásokra kell számítaniuk az...

Második alkalommal rendezik meg a MIÉRTT Keresztény Fesztivált július első hétvégéjén Miskolcon. A Miskolci és Észak-magyarországi Regionális Testvéri Találkozó külön apropóját képezi, hogy idén tartják a reformáció 500. évfordulóját is.

Családi felfedező túra az állatparkokban, szolár hajóval és kenuval a fertői nádasban, Land Roverrel a Hanságban, őserdő túrán a Bükkben.

A pályaválasztás előtt álló fiatalok táborozhattak Baskón, az Észak-Magyarország Flórája és Faunája Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően.