Programajánló

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet. Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljának szervezői bejelentették az első fellépőket. A koncertek mellett színházi előadások, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint családi és közösségi élmények várják majd a látogatókat. A szervezők emellett ismét meghirdetik a FényArtban a Klastrom nyílt fényfestészeti pályázatot, amelyre bárki jelentkezhet.

Programajánló

A nagyközönség számára nem olyan izgalmasak a földvárak, mint kőből épült kései utódaik – a kutatók számára azonban nagyon sok érdekeset elmondanak múltunkról.

„Egyedülálló bravúrt hajtott végre a miskolci Herman Ottó Múzeum, hiszen először neveztek az Amerikából indult Museum Dance Off versenyre, amelyet óriási kitartással és összefogással meg is nyertek!" Adta hírül ez év tavaszán a nagy sikerről szóló információt...

Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány által működtetett biopiac, a BELVÁROSI BIOVÁSÁR az alapítvány többi programjával együtt – mint például a ZÖLD KOSÁR KÖZÖSSÉG – mostantól egy helyen elérhető, a Szilágyi Dezső utca 17. szám alatt.

Bár a reumás ízületi gyulladás oka ma még nem teljesen tisztázott, gyógyítása terén jelentős eredményeket ért el a tudomány. A gyógymódok egyike a beszűkült ízületek kimozgatásában nagy szerepet játszó speciális torna.

Virtuális valóság terme, élelmiszer road-show, robotsimogató és kiterjesztett valóság.

Sérült  gyerekek és felnőttek élvezhetik a  Budapesti állatkert vendégszeretetét 2017. szeptember 28-án.  A rendezvényt 26. alkalommal szervezi meg az Értelmi Fogyatékossággal Élők És Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége. 

A rendezvény az Európai Mobilitási Hét és az “Autó nélkül a természetben nap” keretében hívja fel a figyelmet arra, hogy a növekvő gépjárműforgalom által okozott környezetszennyezés a természetvédelmi területeken is egyre súlyosabb. 

2013-tól zenél együtt az Akvarell formáció. A Csillagpont Rádió vendége volt Szécsi Viktória énekes és Vihula Mihajlo gitárművész.

A miskolci székhelyű Látás-Mód a Látássérült Emberek Oktatásáért Alapítvány most a filmművészet akadálymentesítése felé szeretne egy újabb lépést tenni.

Augusztus 7-én alkonyatkor derült idő esetén különleges csillagászati jelenségben lehet részük azoknak, akik keleti látóhatárt zavartalanul tudják megfigyelni.