Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

A Miskolci Akadémiai Bizottság előadótermében egy izgalmas kérdéseket feszegető előadást hallgathattak meg az érdeklődők 2017. november 29-én.  Csodavizek, csodasók: átverések a pi-víztől a himalájai sóig ahogy egy kémikus látja címmel Dr.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórházának orvosigazgató-helyettese a napokban vette át a Semmelweis Egyetem Magántanári címet adományozó oklevelét. Dr. Nagy Géza volt a Csillagpont Rádió vendége.

Az ENSZ határozata alapján 1992 óta szerte a világon december 3-án tartjuk a Fogyatékos Emberek Világnapját. Magyarországon 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékos emberek számát.

Nincs részvételi díj, van viszont csapatmunka, érdeklődési körre épülő készség- és képességfejlesztés. No és érdekes programok, egészséges versengések, amelyekre jó példa a FIT Kaland tehetségverseny is.

Ma már egy jól fizető munkahelyet csak úgy tud megszerezni valaki, ha az adott területet naprakészen ismeri, és kiváló tudással van felvértezve.  A  FESTO élenjáró cégcsoport mely a technológiai folyamatokat nemcsak végzi, hanem oktatja is.   Az élenjáró piacvezető a...

Poszthumanizmus és fogyatékosság címmel szerveznek november 28-án fogyatékosságtudományi konferenciát az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézet. A témaválasztás indoklására kértük az intézet vezetőhelyettesét.

Narrációs filmvetítést szervezett a miskolci Látás-Mód Alapítvány a látássérült személyek részére Miskolcon. A szervezet célja a filmművészet akadálymentesítése volt.

A termelő vállalatok számára a mai kor legnagyobb kihívása az Ipar 4.0 rendszerekre való átállás. A FESTO Kft. élenjáró és piacvezető az Ipar 4.0 rendszerek kialakításában.

Évente több ezren lesznek rosszul az utcán hirtelen keringésleállás miatt. Ilyenkor a túlélés esélyét növeli, ha valaki a mentők kiérkezéséig el tudja kezdeni az újraélesztést.

Kiállítótér, oktató- és bemutatóközpont, valamint más oktatási célú helyiségek is helyet kapnak abban az új látogatóközpontban, amit Mátrafüreden alakít ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.