Közélet

800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

Közélet

Mint ismeretes, szeptember első heteiben hármasikrek születtek Miskolcon. Az Első Miskolci Lions Klub úgy döntött, támogatásban részesíti az újdonsült nagycsaládot a gyermekek zavartalan fejlődése és a szülők mindennapi feladatainak megkönnyítése érdekében....

A B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház csaknem 464 millió forintot költhetett fekvőbeteg szakellátó intézményeinek fejlesztésére.  Ebből a pénzből számos területen sikerült az egészségügyi intézmény működésének hatékonyságát javítani.

Újra itt a Száraz November. Tavaly komoly tömegeket mozgatott meg a mozgalom: több ezren vállalták, hogy egy hónapon keresztül nem fogyasztanak alkoholt. A cél, hogy a résztvevők jobban megismerjék magukat, illetve az alkoholhoz fűződő viszonyukat.

Az egészségügy fejlesztése, a gyógyító munka színvonalának javítása és sikere érdekében érzett felelősségéről és nem utolsó sorban politikusi munkájáról kérdezte a Csillagpont Rádió stúdiójába látogató Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt a szerkesztő Monos Márta...

Az idén is folytatódik a Magyar Vöröskereszt és a SPAR jótékonysági programja, amelynek keretében az elmúlt esztendőben 150 település 3800 szociálisan rászoruló családján tudtak segíteni.

Roadshow jellegű reprezentatív kiállítással hívja fel a figyelmet a szűrővizsgálatok jelentőségére a rövid ideje létező, de máris nagy érdeklődést magáénak mondható Mellrákinfó-Borsod.

 „Légy önmagad!, azaz éld a saját életed” – e mottó jegyében éli mindennapjait Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus, Simonton terapeuta, és ennek a mottónak a vivőerejét hirdeti a hozzáfordulók körében, akiknek hitet, reményt ad a gyógyuláshoz....

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Príma Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Díj 2017-es jelölje a miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskolaa és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény. Görgényi Adrienn intézményvezetővel Szász Anikó beszélgetett....

Idén is megrendezte hagyományos, Demeter napi megemlékezését Miskolc Bolgár Nemzetiségi Önkormányzata a Bulgárföldi Általános Iskola falán lévő emléktáblánál.

Mindenszentek ünnepén, november elsején az ünnepnapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. Előtte és utána a megszokott, munkanapi menetrendek érvényesek.