Közélet

800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

Közélet

Zsúfolásig megteltek a hajléktalanszállók - A Vöröskereszt nappali melegedője éjszaka is nyitva áll. A fedél nélküli emberekről Miskolcon három szervezet utcai szolgálattal, étkezési lehetőséggel, nappali melegedővel, és éjjeli menedékhellyel gondoskodik.

Egyfajta „leltárra”, azaz évet értékelő beszélgetésre invitálták a Csillagpont Rádióba Kiss Gábort, Miskolc város alpolgármesterét.

Ismét elindult a szépkorúak alap és emelt szintű informatikai képzése a miskolci Kandó Kálmán Szakgimnáziumban. Az oktatási intézményben ünnepélyes keretek közt köszöntötték a képzésben résztvevő szépkorúakat és az őket oktató diákokat.

Nyílt napot tartottak a Miskolci Állategészségügyi telepen 2016. november 19-én ahol a létesítmény új igazgatója Sallai Anna is bemutatkozott. A Csillagpont Rádióba meghívtuk az igazgatónőt, akivel Soós András beszélgetett.

Iskolafogászati ellátás és a fogszabályozás - interjú Dr. Koch Erzsébet fogszakorvossal

Katasztrófavédelmi gyakorlatot és bemutatót tart 2016. október 12-én 10 órától a

A betegségek fele megelőzhető lenne életmódváltással - vallják annak az 1600 km-es futásnak a szervezői, akik az életmód váltásra és az egészséges életvitelre szeretnék akciójukkal felhívni a figyelmet

Mikrocenzus 2016 - mintavételes népesség-összeírást tart a KSH 2016. október 1. – november 8. között