Civil kurázsi

Hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztek Kulturális Kirándulást a Fővárosban

A Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója, Baricz Dezső ismét megszervezte a hagyományként működő „Kulturális Kirándulás a Fővárosban” című programsorozatot. Ezúttal Sárosdról érkező fiatalokat hívtak meg az egyedülálló eseményre, melynek keretein belül három napon keresztül járhatták körbe Budapest nevezetességeit. 
A tanulókat izgalmas programokra hívták: meglátogathatták többek között a Parlamentet, a Fővárosi Állat- és Növénykertet, Budapest Óriáskerekét, a Fővárosi Nagycirkuszt, a Madame Tussauds-t és a Superfly Trambulinparkot.

Civil kurázsi

A Johannita Segítő Szolgálat is részt vesz a mentési feladatok ellátásában 2017. szeptember ötödikétől mondta Porcsalmy László, a szolgálat elnöke.

Sikeres akcióban a Mesedoktorok. A Mátrix Közhasznú Alapítvány kórháztámogató mesedoktorai nem csak gyógyítást segítő meseolvasással töltik az idejüket, komoly támogatói munkát is végeznek.

Környezet  tudatosság és az ehhez kapcsolódó gazdálkodás.  Közkedvelt és csalogató termékeladó szó lett mára a bio. De mitől is bio az a bizonyos termék amit a gazdaságokban előállítanak?  A földnövekvő népessége egyre több táplálékot kíván.

Számtalanszor beszélünk róla, hogy mit kéne tennünk fogyatékkal élő társaink életminőségének javítása érdekében.  A cselekvés még mindig jóval alatta marad a megígért, és megvalósított terveknek.

Jelenlegi felhívásuk ezúttal nem látássérült olvasóinknak, hanem azok látó barátainak, családtagjainak és ismerőseinek szól, akik szívesen hozzájárulnának ahhoz, hogy a látássérültek is hódolhassanak az olvasás örömeinek. Segítsen Ön is a látássérülteknek olvasni....

A miskolci székhelyű Látás-Mód a Látássérült Emberek Oktatásáért Alapítvány most a filmművészet akadálymentesítése felé szeretne egy újabb lépést tenni.

Alig egy hónapja – július 18-án – jegyezték be hivatalosan a Harmadik Kor Nyugdíjas Szövetkezetet, máris szép eredményeket ért el. Óriási az érdeklődés, ki, milyen feltételekkel veheti igénybe a szövetkezet szolgáltatását.

20. alkalommal szervezték meg Debrecenben a Szent Damján Tábort, melyben értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak egy héten át nyújtanak tábori élményeket.

A nyugdíjasok szaktudásuk, tapasztalatuk révén sok munkakörben akár a fiatalok betanítását is vállalhatják, ráadásul több foglalkoztató jelezte, hogy a rugalmasabb foglalkoztatási forma segítségével szívesen visszavenné korábbi alkalmazottját.

„Néha úgy viselkedünk, mintha lenne valami fontosabb az életnél. De micsoda?” – Antoine de Saint-Exupérytől származik az idézet, amely a nemzetközi slow mozgalom lényegét ismertető írás bevezetőjeként olvasható.