Civil kurázsi

Hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztek Kulturális Kirándulást a Fővárosban

A Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója, Baricz Dezső ismét megszervezte a hagyományként működő „Kulturális Kirándulás a Fővárosban” című programsorozatot. Ezúttal Sárosdról érkező fiatalokat hívtak meg az egyedülálló eseményre, melynek keretein belül három napon keresztül járhatták körbe Budapest nevezetességeit. 
A tanulókat izgalmas programokra hívták: meglátogathatták többek között a Parlamentet, a Fővárosi Állat- és Növénykertet, Budapest Óriáskerekét, a Fővárosi Nagycirkuszt, a Madame Tussauds-t és a Superfly Trambulinparkot.

Civil kurázsi

Csaknem 30 hátrányos helyzetű gyermek tapasztalhatta meg a Duna Aréna magával ragadó atmoszféráját az Antenna Hungária és a Jövő Uniója Alapítványhoz tartozó Őrangyalok Ligája jóvoltából kedden.

Délelőtt szikrázó napsütés, óriási érdeklődés, délután izgalom, majd némi csalódottság, hiszen jött a vihar és emiatt kissé átrajzolódott a II. Miskolci Örömünnep kínálata.

Megalakult az első magyar női Rotary Club. Az ötlet a Tapolcai Rotary Club férfi tagjaitól származott. Néhány lelkes feleségnek, no meg a megvalósulást szorgalmazó hölgyeknek köszönhetően 2017.

Az új családias otthon működésének tapasztalatait és a további bővítéssel kapcsolatos terveket osztotta meg a Szimbiózis Alapítvány elnöke Jakubinyi László a sajtó képviselőivel.

Légy erős testben és lélekben címmel 2017. június 26-án a Miskolc, Bársony János utcai szabadidőparkban színes programok várták az érdeklődő fiatalokat. A rendezvényen a fiatalok megismerkedhettek a sport, és szabadidős tevékenység szépségeivel.

A pályaválasztás előtt álló fiatalok táborozhattak Baskón, az Észak-Magyarország Flórája és Faunája Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően.

Futás, úszás, ebihalfogás, palackos búvárkodás, lufihajtogatás. Hogy csak néhányat említsünk a kínálatból, amellyel az elmúlt hét végén várták a Kemény Dénes Sportuszodába látogatókat. Kicsiket és nagyokat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Magyarországon, több ezer gyermek él a létminimum alatt, melynek hatalmas százaléka éhezik. A testi és lelki megterhelés azonban számtalan gyermeknek nem szegi kedvét, és a nehéz körülmények ellenére is küzdenek, tanulnak.

„Az utóbbi években egyre több megváltozott munkaképességű tud elhelyezkedni, de még mindig körülbelül csak minden tizediknek jut munka. A foglalkoztatásban élenjár a Szimbiózis Alapítvány…” - adta hírül jó másfél esztendeje az egyik napilap. S nincs ez másként ma sem...

Öko-sziget, vásár-tér, művész-tér, „csendesülő”, családi sziget és ehhez hasonlók várják mindazokat, akik július 8-án szombaton ellátogatnak a Gárdonyi Géza Művelődési Házba, mely otthont ad a II. Miskolci Örömünnepnek.