Psziché

A Thryve program, avagy kikapcsolni, hogy újra kapcsolódhassunk – digitális detox és belső feltöltődés, interjú Dr. Somogyi Ritával

Szeptemberrel nemcsak az iskola kezdődik újra: visszatérnek a sűrű hétköznapok, a munkahelyi feladatok, a határidők és velük együtt sokaknál a feszültség is. Különös ellentmondás, hogy olykor még a nyaralásból is úgy érkezünk haza, mintha újabb pihenésre lenne szükségünk. De vajon lehet másképp kikapcsolódni? Lehet néhány napra valóban kiszakadni a folyamatos online jelenlétből, elcsendesedni, és újra figyelni önmagunkra?

Psziché

Az internet egy színes, információkban gazdag világ megannyi lehetőséggel és kockázattal. Mára már egyértelművé vált, hogy az internet segítségével olyan változatos és gazdag információkhoz juthatnak a gyerekek, ami eddig elképzelhetetlen volt.

„Mi emberi lények nemcsak arra vagyunk képesek, hogy teremtsünk, sokszorosítsunk, megtartsunk, vagy megsemmisítsünk külső dolgokat.

Pénteken kezdődik Magyarország történetének eddigi legnagyobb, leggrandiózusabb sporteseménye a 2017-es vizes világbajnokság.

Kerek évfordulóját, a huszadikat ünnepli az idén a Kamilla Korai Fejlesztő Központ, amelyben gyógypedagógusok, pszichológusok, konduktorok és gyógytornászok dolgoznak azért, hogy az eltérő fejlődésből vagy fogyatékosságból eredő hátrányokat leküzdjék a sérült...

Ha szükséges, törvénymódosítást is javasolnak – A gyermekbántalmazás visszaszorításáról tanácskoztak a Miskolci Gráciák és a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának képviselői.

Nemrég ért véget a Karitáció Alapítvány jótékonysági Bohócdoktor csapata által szervezett Bohócdoktor Rajzpályázat 2017 alkotói pályázat, melyre 1800 alkotó küldte be az átélt kórházi élményei kapcsán rajzát, élménybeszámolóját.

A szigorú jogszabályok, gyermekeket védő alap- és speciális törvények, jelzőrendszerek ellenére is gondok vannak a hazai gyermekvédelemben. Súlyos, sőt halállal végződő esetek is előfordulnak. Évente 30 áldozata van a gyermekbántalmazásnak.

Friss internetes felmérés:  a megkérdezettek jelentős része még mindig csak rossz szokásként tekint a szerencsejáték-függőségre.

Rohanó világunkban egyre gyakoribb jelenség a stressz, ami számos megbetegedés okozója, ugyanis a hosszantartó stresszes állapot gyengíti az immunrendszert, amelynek következtében nagyobb esélye van a betegségek kialakulásának.

Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a 7 év alatti gyermekek körében készítenek az ELTE Etológiai Tanszék munkatársai.