Programajánló

Programajánló

2015-ben indította útjára egy amatőr sportoló az Országfutást, azzal a céllal, hogy minimum 5 km teljesítésével fussuk körbe Magyarországot, ami 2246 km-es távot jelent.

Az ötlet- és házigazda a 29 éves Miskolc Dixieland Band alapítója, Balla Miklós, a vendégek a városhoz kötődő közismert személyek, a jótékonysági rendezvény kedvezményezettje pedig a B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház területén működő Ronald McDonald Házat...

Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, a János vitéz elevenedik meg a Miskolci Nemzeti Színházban. A kalandokkal és szerelemmel teli történet ezúttal mesebalett formájában kerül a gyerekek elé a Miskolci Balett előadásában.

A Beugróban edzett Porkorny Lia és Horgas Ádám rendező, akivel már a Pillanatfelvételben is együtt dolgozott, amerikai mintára, a közönséggel közvetlen párbeszédet folytató, rögtönzésekkel tűzdelt darabot mutatnak be.

Dokumentumfilm készült Kelemen Didákról. Nem született még olyan mozgóképes alkotás, amely a misszionárius életét foglalja össze és megmutatja ténykedésének fontos állomásait.

A gobelinhímzés egy szövésen alapuló technika, melyben a művész tulajdonképpen a keresztöltést alkalmazza műveinek elkészítésére.  A vendégek tizennyolc városképet, öt vár és kilenc kastély témájú képet tekinthetnek meg a tárlaton, illetve a képekbe belevarrt lakókat...

Íjaival harcol a múlt tiszteletéért Mónus József, aki sorsszerűen cseppent a hagyományos íjászat világába. A világrekorder, harci-, cél- és távlövő íjász ezúttal az Ifjúsági és Szabadidő Házban vendégeskedik.

A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése.

A szlovákiai Podvihorlatská paleta alkotóközössége mutatja be munkáit a Szabó Lőrinc Könyvtárban.

A B-A-Z Megyei Kosárlabda Szövetség új kezdeményezéssel igyekszik minél több kosárlabdázni szerető fiatalnak versenyzési lehetőséget biztosítani, a kosárlabdázás speciális, 3-3 elleni játék formájában.