Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

A helyszínre vonuló mentőautók pontos másával megegyező szimulátort adtak át a Szegedi Tudományegyetemen.

A jövő és tavaszán a Budapesti Corvinus Egyetem ad otthont annak a fesztiválnak, amelyen ismert tudósokkal, gondolkodókkal és szakemberekkel találkozhatnak a FIT Kaland országos döntőjének résztvevői.

A szülők 60 százaléka saját felelősségének tartja a pályaválasztást – többek között ez derül ki a Szakmavilág.hu online kutatásából, amely a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos honlapján keresztül találta meg az érintetteket.

Újdonságról a bölcsészkaron bevezetendő duális képzésről tájékoztatta a hallgatókat a Csillagpont Rádió vendége, dr. Kecskés Judit, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanulmányi dékán-helyettese.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon területén épülő tornacsarnokánál tartott Bokréta ünnepséget. Fő kivitelező, az FK-RASZTER Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2.374.859.927 Ft (szerződés szerint) ebből: 800...

Szabó zoltán, Pásztor Dániel, Csernaburcky Ferenc, Klimon István

Együttműködési megállapodást kötött a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ és a BT (British Telecommunications).

Szeptember 29-én Szirmabesenyőn a Szent Mihály-napi rendezvény keretein belül átadásra került a szlovák-magyar együttműködés által épített szabadtéri Öko-tanterem a Szirmay-kastély mellett.

Az értékrend fontosságát hangsúlyozta előadása során Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnázium vendégeként dr Zacher Gábor, a népszerű toxikológus, a Honvéd Kórház Sürgősségi Osztályának volt vezető főorvosa.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója tiszteletére városi versmondó versenyt hirdet középiskolás korú tanulók számára a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár.

Kedden a DVTK stadionban került sor az ARAGO-DVTK tanulmányi ösztöndíj program megnyitó rendezvényére.  Mint arról korábban részletesen is beszámoltunk tanulmányi ösztöndíj programot indított az ARAGO Zrt.