Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

Ezzel a címmel rendezték meg immár a XII. Miskolci Taní-tani Konferenciát a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének munkatársai.

A betegek gyors és hatékony tájékoztatását segíti a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának új internetes oldala. Az okostelefonon is elérhető weblapon szakrendelés-, orvoskereső és e-térkép könnyíti meg a klinikák szolgáltatásai, helyszínei közötti eligazodást....

A Lehetőségek Iskolája önkéntesekkel működő program, amelyben olyan felnőtteket, és fiatalokat segítenek általános iskolai osztályozó vizsgához, akik tankötelezettségük idején valamilyen okból ezt nem tudták megtenni. Az iskolákat működtető jezsuita...

Kiss Zoltán magyar történelem szakos tanárnak régi vágya teljesült a közös énekléssel. Azt azonban maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz a hermanosok produkciójának.

Újra a megbecsült és közkedvelt szakmák közé tartozhat a rendőri hivatás.  Erre persze szükség van ahhoz, is hogy az erkölcsi megbecsülés mellett az anyagi finanszírozás olyan legyen, amely megfelelő megélhetési szintet biztosít a pályára jelentkezők számára.  A...

A hagyományos karokat népszerűsítő előadások és vetítések helyett elsősorban az életérzés felvillantásával, bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a Miskolci Egyetemet a továbbtanulni szándékozóknak.

GEMMA néven szerveződött oktatási-fejlesztési központ sérült fiataloknak Szegeden. Az alapító Péntek Imréné, aki mint anya, érintett szülő, szakember és az iskola igazgatója  nyilatkozott a Csillagpont Rádiónak.

GEMMA néven szerveződött oktatási-fejlesztési központ sérült fiataloknak Szegeden. Az alapító Péntek Imréné, aki mint anya, érintett szülő, szakember és az iskola igazgatója  nyilatkozott a Csillagpont Rádiónak.

A ME Bölcsészettudományi Karán mindig is fontosnak tartották, azokat a képzéseket, amelyekre a régióban szükség van. Ennek jegyében indították el egy sikeres akkreditáció után, a média-mozgókép-kommunikációtanár szakot is, amely igencsak népszerűnek ígérkezik....

Egyre hangsúlyosabb a Miskolcra érkező hazai és külföldi befektetők körében az informatikai fejlesztés lehetősége, ezért olyan fontos, hogy a jövő generációi megismerjék ezt a területet.