Kultúra

Hét fiatal, hét vendégváró közösség – kistelepülések jelentkezését várja a KAPOCS

Magyarországi kistelepüléseket hív a KAPOCS – Magyar fiatalok világjátéka: hét olyan közösséget keresnek a szervezők, amely szívesen fogadna egy-egy külhoni magyar fiatalt a 2027. januári világdöntő napjaiban. A mentortelepülések vendégszeretetükkel, hagyományaikkal és közös programokkal tehetik személyes élménnyé a magyar összetartozást.

Kultúra

A napokban jelenik meg Kégl Ildikó - Életszag címet viselő hangoskönyve. Fejlődésnovellák és lélektani prózák gyűjtemény a hivatalos megfogalmazás szerint, Seres Ildikó és Nemcsák Károly előadásában.  A szerző, kolléga, újságíró.

A Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes 2oo1-ben alakult meg a Pool'n'Roll Közhasznú Sportegyesület egyik szakosztályaként.

Nagycsaládos és hátrányos helyzetben lévő, illetve jó tanuló kisgyermeket hívtak meg a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai filmvetítésre. A kígyózó sorokban érkező ötszáz gyermek a Mikulás Karácsonyra családi vígjátékot kapta ajándékba. A jegyeket bohócdoktorok szedték.

1992 óta minden év december 3-a a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja. A Velkey László Gyermekegészségügyi Központ idén 35 éves fennállását ünneplő  Gyermekrehabilitációs Osztálya ezúttal is gazdag és színes programmal ünnepelt.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elindított egy beszélgetéssorozatot Családi Életre Nevelés a Boldogabb családokért címmel A B-A-Z megyei Központi Kórház kultúrtermében 2017. november 28-án találkozhattak az érdeklődők Hortobágyiné dr.

„Angyalkert” nyílt december 1-jén a Városháza udvarán. Az önkormányzat, valamint az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – B.-A.-Z.

Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánítja 2018-at a kormány, hogy méltó módon emlékezzen meg "az anyák megmentőjéről" születésének kétszázadik évfordulóján - derül ki a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent egyik kormányhatározatból.

A Gézengúz Együttes szórakoztatta a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban a legkisebbeket 2017. november 23-án a kora délutáni órákban.

Poszthumanizmus és fogyatékosság címmel szerveznek november 28-án fogyatékosságtudományi konferenciát az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézet. A témaválasztás indoklására kértük az intézet vezetőhelyettesét.