Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

A Miskolci Éltes Mátyás Iskola a borsodi megyeszékhely egészét átfogó, szegregált gyógypedagógiai intézmény-komplexuma.

A „Bárányfelhőben” egy holisztikus szemléletű szakmai csapat dolgozik együtt a gyermeket, a családot minden oldalról támogatva.

Az iskolának az oktatás, a családnak a nevelés a feladata, a kollégiumnak pedig e kettő ötvözete.

Március 8-tól a nagyközönség kezében a döntés, hogy a 2016 őszén meghirdetett Csodadoki Rajzpályázatra beérkezett 1012 alkotásból melyek érdemlik ki leginkább az idei közönségdíjakat.

Három magyar orvosi egyetem is a világ legjobbjai között

Három magyar egyetem is bekerült a világ legjobb 500 intézménye közé. A legrangosabb helyre a Semmelweis Egyetem, de jegyzik a szegedi és a debreceni egyetemeket is.

Évadnyitó Tudományos Ülést tartottak a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórházban

Évadnyitó Tudományos Ülést tartottak a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.

Utánpótlási gondokról, szakdolgozók túlterheltségéről és a kórház-összevonással kapcsolatos félelmekről beszélgetett a Csillagpont Rádió vendégével Dulibán Lászlónéval, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara B-A-Z területi szervezetének elnökével, az Erzsébet...

A tavalyi siker után az idén ismét elindították a boldogság-órákat a Diósgyőri Szent Ferenc Római katolikus Általános Iskolában.

Személyes gondoskodás, játék, szabadság és nem utolsó sorban családias légkör.