Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

A cserkészmozgalom egy önkéntes, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül.

Középiskolásokat tanítanak egészségtudatos életmódra és biztonságos gyógyszerhasználatra a Debreceni Egyetem 44 gyógyszerész szakos hallgatója az ország 90 középiskolai intézményében. A fiataloknak tervezett előadásokat megelőzte egy felmérés, amely a korosztály...

Egykori népzenész társa emlékére nevezték el Sárospatakon azt a közéleti díjat, amelynek az idén ő is birtokosa lett. A Pécsváradi Botond közéleti díjjal kitüntetett Szajkó Józseffel megismerkedhettek a Csillagpont Rádió hallgatói is.

A Perfekt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Képzési Központ megyei igazgatója volt a Csillagpont Rádió vendége kedden reggel. Janikné Encsi Ilona bemutatta a központot, kiemelve néhány egymásra épülő képzési formát.

A sokat sejtető cím hátteréről és üzenetéről is tájékoztatta a Csillagpont Rádió hallgatóit dr. Szabó Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének vezetője.

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, az Európai és Nemzetközi Büntetőjogi Kutatóközpont, a Magyar Jogászok az Európai Büntetőjogért Egyesület és az Országos Bírósági Hivatal / Magyar Igazságügyi Akadémia szervezésében 2019. február 14-16.

Tavaly közel 2100 diákhoz jutottak el ifjúsági programjaink, idei évadunk feléhez érve a tantermi és beavató előadásaink pedig már most megközelítik ezt a számot.

A Magyarország legjobb kezdeményezéseit bemutató Highlights of Hungary döntőjében a Brain Bar különdíjával és egy közönségdíjjal ismerték el az MCC munkáját! Mindez pedig a FIT Program kiváló diákjainak, oktatóinak és munkatársainak köszönhető.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2019.

Február 18-is kell leadni a jelentkezési lapokat a továbbtanulni szándékozó általános iskolásoknak, akik már túl vannak az írásbeli felvételin a pontszámokat is ismerhetik, tehát még van idejük átgondolni, hogy jó volt-e a döntésük vagy sem.