Kultúra

Hat és fél év alatt készült el az új magyar sci-fi animáció

2026 októberében kerül a magyar mozikba A múltad a jövőd című egész estés sci-fi animáció, amelyet Gyuricza Ferenc hat és fél éven keresztül készített. A 99 perces film különlegessége, hogy az alkotó az írástól és rendezéstől kezdve az animáción, zenén, vágáson és hangon át szinte minden munkafolyamatért maga felelt.

Kultúra

A Sri Chinmoy Alapítvány második alkalommal adományozott képeket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórháznak.

Első nagy munkájaként a diósgyőri pálos kolostor feltárását tartja számon, de szívesen idézi fel az avar-kori temetők feltárását épp úgy, mint a hosszú évtizedek óta tartó munkáját, amelyet a Diósgyőri várnál végzett, ahol már kislánykorában is „okvetetlenkedett”....

Az Avasi Közösségi Kávézó e heti programjai közül szemezgetünk.
Március 30-án Edit Piaf estre várják az érdeklődőket, március 31-én pedig ismét lesz avasi ruhacsere. A programokról a kávézó egyik gyakornoka beszél részletesebben.

Világszámok a porondon című műsorával vendégszerepel Miskolcon Magyarország legnagyobb és legszínvonalasabb cirkusza a Magyar Nemzeti Cirkusz. A műsorról ifj. Richter József beszél.

A Víz Világnapja alkalmából az idén is megrendezik a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban a világnaphoz kapcsolódó programot, amelynek kapcsán március 25-én gazdag kínálattal várják a látogatókat. Kicsiket és nagyokat egyaránt.

Programajánló - Víz világnapja

A Herman Ottó Múzeum szeretettel hívja az érdeklődőket a VÍZ VILÁGNAPJÁNAK eseményeire, 2017. március 22-én, szerdán 11.00 órától a múzeum központi épülete előtti térre (Miskolc, Görgey u. 28.)

VAN-E VÍZNEK LÁBNYOMA?

Három témában tartott sajtótájékoztatót Csiba Gábor a B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosa. 

A Büszkeségpont látványterve

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház pályázatot nyújtott be 2016.decemberében az 56-os emlékévhez kapcsolódóan a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Büszkeségpont pályázatára.

Az iskolának az oktatás, a családnak a nevelés a feladata, a kollégiumnak pedig e kettő ötvözete.

Március 15. - Miskolci programok

Március 15-én délelőtt 9 órakor Petőfi Sándor szobránál kezdődik a koszorúzás, ahol néma főhajtással tiszteleghetünk a hősök előtt. Az ünnepi beszédeknek az Erzsébet tér ad majd otthont és családi programok is várják majd az ünneplőket Miskolcon.