Civil kurázsi

Harminc éve a rászorulók menedéke a Csilla von Boeselager ház Miskolcon

Az ország első kórháztól független ápolási otthonaként 30 éve, 1996. augusztus 23-án nyitotta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Csilla von Boeselagerről elnevezett házat Miskolcon, a Köln utcában. Az átadás óta több mint 8000 beteget ápoltak az intézményben, az épület tetőterében működő idősotthonban 180 lakó kapott elhelyezést, a népkonyhán pedig közel egymillió adag ételt osztottak ki rászoruló embereknek.

Civil kurázsi

A jóga nem csupán testmozgás, hanem életforma – hangsúlyozta a Csillagpont Rádió Rendelő című műsorában Soós László jógaoktató, természetgyógyász, aki negyedszázada alapította az egyesületet.

Olyan érzés ez, mint mikor egy gyerek felnő és kirepül a családból. Mondta az elválásról a feladatát teljesítő Büdi István, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola „Kölyöknevelő programjának”egyik résztvevője.

Hagyomány már, hogy a Magyar Rákellenes Liga Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete és a PR-MED Bt. évente egy alkalommal ünnepi összejövetelt szervez Miskolcon a mellműtött hölgyek tiszteletére.

A Gulágkutatók Nemzetközi Társasága tíz évvel ezelőtt jött létre a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának támogatásával civil kezdeményezésként.

Lassan egy éve hogy elkezdődött az építkezés Szakáldon, a Miskolci Autista Alapítvány Barka Szociális Farmján.

Az ötlet- és házigazda a 29 éves Miskolc Dixieland Band alapítója, Balla Miklós, a vendégek a városhoz kötődő közismert személyek, a jótékonysági rendezvény kedvezményezettje pedig a B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház területén működő Ronald McDonald Házat...

Tíz férőhelyes vendégházzal és speciális programcsomagot kínáló szolgáltatással várja a fogyatékkal élőket illetve a többségi társadalomhoz tartozó látogatókat hamarosan szakáldi vendégházában a Miskolci Autista Alapítvány.

A fiatalok és az érdeklődők megismerkedhette az önkéntes szolgálattal, elsősegély nyújtási fogásokat leshettek el, hallhattak előadást az egészséges életmódról, a dorgprevencióról de baleset és sebimitáció is tarkította a rendezvényt.

A szemléletformálás a fő profilja annak a szervezetnek melynek mondhatni két tagja van.

A cserkészmozgalom egy önkéntes, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül.