Civil kurázsi

Harminc éve a rászorulók menedéke a Csilla von Boeselager ház Miskolcon

Az ország első kórháztól független ápolási otthonaként 30 éve, 1996. augusztus 23-án nyitotta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Csilla von Boeselagerről elnevezett házat Miskolcon, a Köln utcában. Az átadás óta több mint 8000 beteget ápoltak az intézményben, az épület tetőterében működő idősotthonban 180 lakó kapott elhelyezést, a népkonyhán pedig közel egymillió adag ételt osztottak ki rászoruló embereknek.

Civil kurázsi

A Lehetőségek Iskolája önkéntesekkel működő program, amelyben olyan felnőtteket, és fiatalokat segítenek általános iskolai osztályozó vizsgához, akik tankötelezettségük idején valamilyen okból ezt nem tudták megtenni. Az iskolákat működtető jezsuita...

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány küldetése a Magyarországon élő gyerekek jogainak érvényesítése és támogatása. Céljuk, hogy a felnőtt társadalom minél szélesebb körben vállaljon felelősséget és tegyen a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődéséért. ...

A serdülőkor változásai már 8–13 éves korban elkezdődnek, és átlagosan 5–7 évig tartanak. Sokkal zökkenőmentesebbé tehetjük a gyerekünk számára a kamaszkor kezdetét, ha előre felkészítjük őt a várható változásokra.

Jótékonysági gála és a miskolciak segítőkészsége vezetett oda, hogy egy 2018-ban szervezett műsor, adományozók, és a példaértékű összefogás megteremtse, hogy csaknem 10 millió forint értékű új berendezések kerüljenek a B.-A.-Z.- Megyei Központi Kórház tulajdonába...

Új évi koncertre várja az érdeklődőket január 27-én, Miskolcon a Tudomány és Technika Házában a Lady Lions Club.

A kiválasztás után a kölyköt egy önkéntes kölyöknevelő felneveli, ezután következik a speciális képzés, amelynek végén a kiképző egy házi vizsgát tesz a kutyával. A következő lépcső a gazdi kiválasztása, amelyhez elengedhetetlen a szimpátia.

A Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház életébe nyújthattunk bepillantást a kedd reggeli Rendelő című műsorunkban. Vendégünk volt az intézmény egyik szakgondozója Balogh Zoltánné.

Több évtizeddel ezelőtt Amerikából indult útjára a kezdeményezés, amely az óta minden évben több ezer beteg gyermeknek és családtagjaiknak nyújt segítséget világszerte.  A világ számos pontján megtalálható Ronald McDonald Házakban olyan családok számára biztosítanak...

Az élet arról szól, hogy átmenjünk a nehézségeken újra és újra felálljunk, ne adjuk fel.

Az első miskolci Lions Klub soros elnöke értékelte a 2018-as esztendőt, s tekintett előre a 2019-es évre a Csillagpont Rádió kedd reggeli műsorában. Falucskai Attila beszámolt az elmúlt év programjairól, szolgálatuk mikéntjéről. 2019.