Programajánló

Hét fiatal, hét vendégváró közösség – kistelepülések jelentkezését várja a KAPOCS

Magyarországi kistelepüléseket hív a KAPOCS – Magyar fiatalok világjátéka: hét olyan közösséget keresnek a szervezők, amely szívesen fogadna egy-egy külhoni magyar fiatalt a 2027. januári világdöntő napjaiban. A mentortelepülések vendégszeretetükkel, hagyományaikkal és közös programokkal tehetik személyes élménnyé a magyar összetartozást.

Programajánló

A viszonylag kis létszámú, Bükkábrány élete fenekestül fordult fel 2007-ben, a mocsári ciprusból álló erdőmaradvány „felszínre kerülésével” A borsodi kistelepülést megrohanták a világsajtó képviselői.

fotó: Veress Tamás

Gyermeknapon a 14 év alatti gyermekek kedvezményesen, mindössze 100 Ft-os belépővel látogathatják a Miskolci Állatkertet!

Felfestették a szívet formázó túrajelzéseket és helyükre kerültek az utolsó információs táblák is: elkészült hazánk legújabb kardiovaszkuláris túraösvénye a Miskolc melletti Csanyik-völgyben.

Idén harmadik alkalommal szervezi meg Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum a „Civil Napot”.

fotó: Veress Tamás

A jó idő beköszöntével idén tavasszal is megkezdődött a gyermekáldás időszaka a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Így megjelent egy kiskenguru fejecskéje is anyja erszényének nyílásában.

Fizikális beavatkozás nélkül vizsgálható a gyermekek látása annak a szemszűrő gépnek a segítségével, amelyet sikerült beszereznie az Első Miskolci Lions Klubnak.

Fűnyírással, a fák gondozásával, valamint az illegálisan lerakott hulladék és szemét eltakarításával készül Miskolc a Borangolásra.

Miskolc idegenforgalmi szervezete, a MIDMAR Nkft.

Május 17-19-én hetedik alkalommal várják a fesztiválozókat az Avas hegy pincéiben, lankás pincesorain és az Avasi kilátó melletti ligetben, a Gasztroplaccon.

Idén harmadik alkalommal szervezi meg Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum a „Civil Napot”.