Civil kurázsi

Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

Megkapta a svéd királyné által alapított Stiftelsen Silviahemmet akkreditációját a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Ördögárok utcai idősek otthona – ezzel létrejöhet egy olyan trénercsapat, amely nemcsak egészségügyi dolgozókat, hanem demens szeretteikről gondoskodó családtagokat is felkészít az ápolással járó feladatokra. A Johannita Segítő Szolgálat által elindított képzés hiánypótló, Magyarországon ugyanis 250 ezer ember küzd a betegséggel – a diagnosztizált betegek száma ráadásul várhatóan jelentősen emelkedik majd a következő évtizedekben.

Civil kurázsi

Vitaminitalt és jegesteát, illetve ruhát, táskát, takarót és törölközőt adományozott az ukrajnai háborús helyzet elől hazánkba menekülők számára a HELL cégcsoport.

Ma Észak-Nyugat Magyarországon 800 ezer ember nem jut 15 percen belül mentőhelikopterhez. Ezt az alapvető hiányt látva és ennek jelentőségét felismerve a TrustAir 2023-ban mentőhelikoptert indít az esélyegyenlőség szempontjából hátrányosan érintett régióban....

Érték Vagy! Díjjal ismerték el a Szimbiózis Alapítvány munkáját.

Mezőkövesden folytatódott a Társadalmi Szervezetek Fóruma, ezúttal a matyó hagyományokról, a hagyományok élővé tételéről szólt a délután, január 27-én.

A karácsonyi szezonban tartott karitatív kampány eredményeképpen összesen több mint 5 millió forintot utal át az OMV a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára. A segélyszervezet a pénzt egy új mentőautó megvásárlásához használja fel.

Társadalmi felelősségvállalási programjának keretében idén karácsonykor különleges támogatással segíti Szikszó városát a HELL ENERGY cégcsoport.

A karácsonyi szezonban ismét karitatív kampányt indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az OMV Hungária: a töltőállomásokon megvásárolható adománykártyákkal lehet támogatni az alapítvány munkáját.

A Szimbiózis Alapítvány „Egy hét mennyország” programja lenyűgözte a szakmai zsűrit, így teljes egyetértésben szavazták meg 2021-ben az Innovatív Szociális Szolgáltató Szervezete Díj első helyezettjének.

Az országban egyedülálló módon család-, és fogyatékosság-barát panziót adtak át Miskolcon, a Szimbiózis Alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorságban. Itt a fogyatékos gyermeket nevelő családok számára is elérhető a kikapcsolódás és a feltöltődés.

A hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő fiatalokat mentorálják a Szimbiózis Alapítvány különleges foglalkoztatási programjában, amely egyfajta híd az iskolapad és a munka világa között.

2024. április 20., szombat, Tivadar

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon