Civil kurázsi

Megérkeztek az ágyak a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba

A Tudománnyal a Gyermekek Egészségéért Alapítvány 9,4 millió forint támogatást nyert a Pro Filii Alapítványtól új gyermekágyak megvásárlására. Az ágyak többféle célt szolgálnak, így a GYEK különböző osztályaira kerültek elhelyezésre.

Civil kurázsi

2023-ban is folytatja adománygyűjtő programjait, közösségi futásait, jótékony célokat szolgáló versenyeit a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület, amelynek titkára Gulyásné Pásztor Mónika volt a Csillagpont Rádió vendége kedden reggel.

Hiányolták egymás társaságát a nyugdíjba vonult egykori munkatársnők. Valójában így kezdődött a szervezkedés.

A Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete is csatlakozik a Házasság Hete idei rendezvényeihez, amelyet 2008 óta ünneplünk Magyarországon is.

Ezekkel a gondolatokkal kívánt Boldog Új Évet „Az Avasi Arborétumért” Alapítvány elnökeként Adorján Eszter a Csillagpont Rádió közéleti magazinműsorában.

A Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke szerint eredményes évet zártak, a tagcsaládok számára gazdag programkínálattal.

Az ALTEO megbízásából a Civil Impact Nonprofit Kft. pályázatot hirdetett magyarországi civil szervezetek számára olyan program megvalósítására, amelynek célja az energiaszegénységgel sújtott társadalmi csoportok, egyének, családok, háztartások támogatása.

A véradás az egyik leghumánusabb emberi cselekedet. A biztonságos vérellátás a vöröskereszt elsőszámú feladata. A valamennyiünket sújtó Covid és az ukrán menekültek ellátásában való részvétel újabb feladatot jelentett és jelent ma is a szervezet számára.

Emléket állítva Diának, s példát mutatva mindenkinek. Ferenci Gábor a Csillagpont Rádió műszaki vezetője kislánya elvesztését követően vállalta e kihívást, amely most kiegészül a DVTK jótékonysági akciójával.

Hajdú Viktorné Adriennek 2018-ban különleges születésnapi kívánsága volt. Olyasmit kért, amit tovább adhat beteg gyerekeknek a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban.

Már csak néhány napig tudja vállalni a Szimbiózis Alapítvány a fogyatékkal élő gyerekek speciális szállítását vidéki településekről a megyeszékhelyre.