Civil kurázsi

Harminc éve a rászorulók menedéke a Csilla von Boeselager ház Miskolcon

Az ország első kórháztól független ápolási otthonaként 30 éve, 1996. augusztus 23-án nyitotta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Csilla von Boeselagerről elnevezett házat Miskolcon, a Köln utcában. Az átadás óta több mint 8000 beteget ápoltak az intézményben, az épület tetőterében működő idősotthonban 180 lakó kapott elhelyezést, a népkonyhán pedig közel egymillió adag ételt osztottak ki rászoruló embereknek.

Civil kurázsi

Osváth Tibor 13 éve végez bohócdoktori tevékenységet a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban. Most úgy gondolta, nemcsak a jókedvű, hangulatos bohócvizitekkel, hanem kézzel fogható ajándékokkal is meglepi a központ kis betegeit.

Utolsó éves összejövetelét tartotta a Magyar Rákellenes Liga Miskolci szervezete 2017.

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban 2002 óta folyik önkéntes, szeretetszolgálati munka. A diákok több területen végezhetnek ilyen tevékenységet, az egyik a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermekrehabilitációs Osztálya.

Zenés karácsonyi délutánra a várták a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban gyógyuló kis betegeket a Központi Kórház területén működő Ronald Házban.  Rigó Zsuzsanna házmenedzsert a 2017-es esztendő értékelésére kértük.

A Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes 2oo1-ben alakult meg a Pool'n'Roll Közhasznú Sportegyesület egyik szakosztályaként.

2011-ben kezdte meg a Baba-Mama kórtermek kialakítását az osztály működését segítő Alapítvány a Gyermeksebészeti Betegekért szervezet. A 3 ágyas kórtermekbe a programozott műtétre várókat előjegyzéssel tudják elhelyezni.

Ebben az esztendőben ünnepelte 25. születésnapját Miskolcon a Szeretet Alapítvány. Nevéhez fűződik a Csilla Bárónő Szeretetotthon alapítása és működtetése.

Nagycsaládos és hátrányos helyzetben lévő, illetve jó tanuló kisgyermeket hívtak meg a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai filmvetítésre. A kígyózó sorokban érkező ötszáz gyermek a Mikulás Karácsonyra családi vígjátékot kapta ajándékba. A jegyeket bohócdoktorok szedték.

„Köszönet annak, aki életét a gyermeknek áldozza, otthont ad neki, és megajándékozza a család melegével.” – Ez a mottója a Gólyahír Egyesületnek, amelynek munkatársai azoknak a gyermekeknek keresnek családot, akikről „életet adó” szüleik így kívánnak gondoskodni....

Milyen segítséget kaphatnak a demens betegek hozzátartozói egymástól, a szakemberektől az Alzheimer Caféban? Hogy lehet bejutni a miskolci Erzsébet Hospice-ba? Mit tehetünk annak érdekében, hogy az önkéntesség generációkat átfogó feladattá, gyakorlattá váljon?...