A mi kórházunk

Új fotelágyak érkeztek adományként a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új szülőiágy-programja jóvoltából 15 db új fotelágyat kapott térítésmentesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja. Az intézményben már eddig is gyermekük mellett maradhattak a szülők a kezelések idején, de ezentúl már modernebb ágyakon is pihenhetnek a szülők – olvasható az intézmény weboldalán.

A mi kórházunk

Tótszegi István görög katolikus kórházlelkész imádkozott az egykori dolgozókért. A kórház igazgatója, orvosok és ápolók mécseseket helyeztek el a kápolna falánál, emlékezve az intézmény elhunyt dolgozóira.

Halottak napja - Beszélgetés a halálról Gecse Attila kórház lelkésszel

Kerek születésnapját ünnepli az idén a B-A-Z Megyei Kórház Velkey László Gyermek-Egészségügyi Központja. Ebből az alkalomból többször is felidézzük a stúdióvendégek segítségével az indulást és a négy évtized legfontosabb állomásait.

Az 1976-ban átadott az akkori kor kívánalmainak megfelelő, modern és egyedülálló Gyermekegészségügyi Központ 400 ággyal várta a kis betegeket.

Vitrectomia - ez a neve annak az újfajta szemműtétnek, amelyet ez év tavaszától már a B-A-Z megyei Kórház Szemészeti Osztályán is végeznek. Az osztályvezető főorvos, dr. Németh Gábor által végzett kombinált műtétet a minap a média képviselői is figyelemmel kísérhették.

Szívinfarktus és stroke! – Gyakran a legszakszerűbb és gyorsabb ellátás ellenére is bénulással végződik. Annak a 73 esztendős nőnek, akit a BAZ megyei Kórház Vasculáris Centrumának orvosai láttak el, szerencséje volt, jól van.

Jótékonysági gálaestet szervez 2016. október 16-án a Kun Klaudia Alapítvány. A műsor sztárvendége Pál Dénes, a fellépők közt pedig ott vannak a Ködmön formációs együttes táncosai is.

A több mint egymilliós gépeket a polgármester, egy önkormányzati képviselő és a Szerencsejáték Zrt. segítségével tudták megvásárolni. A monitorokat azon betegek megfigyeléséhez használják, akik műtéten estek át, de nem igényelnek intenzív terápiás ellátást.