A mi kórházunk

Új fotelágyak érkeztek adományként a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új szülőiágy-programja jóvoltából 15 db új fotelágyat kapott térítésmentesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja. Az intézményben már eddig is gyermekük mellett maradhattak a szülők a kezelések idején, de ezentúl már modernebb ágyakon is pihenhetnek a szülők – olvasható az intézmény weboldalán.

A mi kórházunk

„A társadalomért vállalt felelősség olyan, mint a szeretet. Csak akkor igazi, akkor élő, ha belülről jön." - Mindkét idézet a Béres Alapítvány elnökétől, Béres Klárától származik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház az 5 tagkórházával, tekintélyes szakmai múlttal bíró intézmény, ellátási területe kiterjed a megye összes településére, bizonyos szakmák tekintetében pedig régiós, illetve országos feladatokat is...

Az osztályon nyugat –európai színvonalon gyógyítják a daganatos és leukémiás gyerekeket.

A gyermekbarát betegellátás megvalósítása céljából újabb baba-mama kórtermek épültek, melyekben hat beteg szülővel való elhelyezésére van lehetőség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház az 5 tagkórházával, tekintélyes szakmai múlttal bíró intézményrendszer.

Január 18-tól vehetik birtokukba az új baba-mama kórtermeket a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályának kis betegei és hozzátartozóik. A családbarát kórtermek kialakításának folyamatáról, a gyógyítás...

A Miskolci Akadémiai Bizottság legrangosabb kitüntetését, a MAB Emlékérmet vehette át a közelmúltban a Miskolci Egyetem professzora, dr.

Évértékelő beszélgetés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójával. Dr. Tiba Sándort a fejlesztésekről, átszervezésekről, a kórház mindennapi működéséről és az idei tervekről is kérdezte Németh Csaba. 

Az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezete harmadik éve szervez jótékonysági vadászatot. A bevételből így idén 500 ezer forinttal tudták támogatni a a B-A-Z Megyei Központi Kórház Gyermek Egészségügyi Központját.