Kultúra

Hét fiatal, hét vendégváró közösség – kistelepülések jelentkezését várja a KAPOCS

Magyarországi kistelepüléseket hív a KAPOCS – Magyar fiatalok világjátéka: hét olyan közösséget keresnek a szervezők, amely szívesen fogadna egy-egy külhoni magyar fiatalt a 2027. januári világdöntő napjaiban. A mentortelepülések vendégszeretetükkel, hagyományaikkal és közös programokkal tehetik személyes élménnyé a magyar összetartozást.

Kultúra

Szemléletformálásra, szolgáltatásaiban megújuló könyvtárakra, valamint az iskolák és könyvtárak hatékony együttműködésére van szükségahhoz, hogy a könyvtárak továbbra is segíteni tudják a fiatalokat tanulási céljaik elérésében.

A gobelinhímzés egy szövésen alapuló technika, melyben a művész tulajdonképpen a keresztöltést alkalmazza műveinek elkészítésére.  A vendégek tizennyolc városképet, öt vár és kilenc kastély témájú képet tekinthetnek meg a tárlaton, illetve a képekbe belevarrt lakókat...

Íjaival harcol a múlt tiszteletéért Mónus József, aki sorsszerűen cseppent a hagyományos íjászat világába. A világrekorder, harci-, cél- és távlövő íjász ezúttal az Ifjúsági és Szabadidő Házban vendégeskedik.

A szlovákiai Podvihorlatská paleta alkotóközössége mutatja be munkáit a Szabó Lőrinc Könyvtárban.

„Nagyon szerencsés ember vagyok, mert életemben nem dolgoztam egy percet sem. Nekem szenvedélyem az, amit csinálok, így hát sohasem tűnik munkának.

Nagyon jól halad a felújítás, ezért március 1-jétől nem lehet kölcsönözni a Szentpéteri kapui József Attila Könyvtárban. Ugyanakkor továbbra is visszaveszik a kikölcsönzött dokumentumokat, és a klubok is folyamatosan működnek.

Egykori népzenész társa emlékére nevezték el Sárospatakon azt a közéleti díjat, amelynek az idén ő is birtokosa lett. A Pécsváradi Botond közéleti díjjal kitüntetett Szajkó Józseffel megismerkedhettek a Csillagpont Rádió hallgatói is.

A ZENITA, azaz a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány nem csupán megkeresi, hanem lehetőséget is ad a kurázsival megáldottaknak a bemutatkozásra, a megmérettetésre.

A Bányász Kulturális Egyesület és a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közösen szervezi meg idei télbúcsúztató koncertjét február 24-én, vasárnap 17 órától Miskolcon a Művészetek Házában.

Tavaly közel 2100 diákhoz jutottak el ifjúsági programjaink, idei évadunk feléhez érve a tantermi és beavató előadásaink pedig már most megközelítik ezt a számot.