Kultúra

Hét fiatal, hét vendégváró közösség – kistelepülések jelentkezését várja a KAPOCS

Magyarországi kistelepüléseket hív a KAPOCS – Magyar fiatalok világjátéka: hét olyan közösséget keresnek a szervezők, amely szívesen fogadna egy-egy külhoni magyar fiatalt a 2027. januári világdöntő napjaiban. A mentortelepülések vendégszeretetükkel, hagyományaikkal és közös programokkal tehetik személyes élménnyé a magyar összetartozást.

Kultúra

Téli álom után ébred a királynék vára. Ismét sokszínű program várja az érdeklődőket a Diósgyőri Várban és a Lovagi Tornák Terén. A családi események a Húsvéttal veszik kezdetüket, az ünnep mindkét napján várják majd a látogatókat.

Ezen a napon koszorúzással és családi programokkal is emlékezünk a márciusi ifjakra.

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából adta át az elismeréseket....

Az olvasás népszerűsítése annak a kezdeményezésnek a célja, amelyet az idén is elindít a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára. A játékra a megyében élő 3. és 4. osztályos általános iskolai tanulók jelentkezését várják.

A Gulágkutatók Nemzetközi Társasága tíz évvel ezelőtt jött létre a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának támogatásával civil kezdeményezésként.

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre.

Az ötlet- és házigazda a 29 éves Miskolc Dixieland Band alapítója, Balla Miklós, a vendégek a városhoz kötődő közismert személyek, a jótékonysági rendezvény kedvezményezettje pedig a B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház területén működő Ronald McDonald Házat...

Érzékszervek birodalmában címmel tematikus túrákat szervez látássérült gyermekeknek, családtagjaiknak és barátaiknak Borsod-Abaúj-Zemplén Megye területén a Látás-Mód Alapítvány. Az érintettek legutóbb a miskolci Színészmúzeum vendégei voltak.

Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, a János vitéz elevenedik meg a Miskolci Nemzeti Színházban. A kalandokkal és szerelemmel teli történet ezúttal mesebalett formájában kerül a gyerekek elé a Miskolci Balett előadásában.

Dokumentumfilm készült Kelemen Didákról. Nem született még olyan mozgóképes alkotás, amely a misszionárius életét foglalja össze és megmutatja ténykedésének fontos állomásait.