Portré

Bárdosné Hutter Erika - Már gyermekkorában tudta, hogy ápoló lesz

Elhivatottsága és szakmaszeretete igazán példamutató, miként céltudatossága is. Hiszen kilenc esztendős sem volt még amikor elhatározta, hogy az egészségügyi pályát választja. Ápoló lesz, mert az olyan szép és jó érzés, ha másokon segíthet.

Álmát megvalósította, az ápolást pedig nem is akármilyen szinten műveli immáron több évtizede, amelyért a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő kitüntését vehette át a közelmúltban.

Portré

A miskolciak és környékbeliek legutóbb a Görömbölyi Művelődési Házban találkozhattak velük, de voltak sokan, akik elkísérték őket a január 26-i, budapesti gálára, amelynek jó ideje már elmaradhatatlan szereplői.

Még egészen kisfiú volt, amikor elvarázsolta az autóversenyzés világa. Kezdetben személőként, majd különféle gokartos ügyességi próbák résztvevőjeként. És a varázslat azóta is tart, csak a négykerekűek típusa változott.

Jól sikerült az elmúlt esztendő végén az a jótékonysági futóverseny, amelyet a miskolci reptéren rendeztek meg, „Fuss, hogy mások is túlélhessék!” elnevezéssel.

Jól sikerült az elmúlt esztendő végén az a jótékonysági futóverseny, amelyet a miskolci reptéren rendeztek meg, „Fuss, hogy mások is túlélhessék!” elnevezéssel.

„Bár orvosnak készültem, egyáltalán nem bántam meg hogy az aneszteziológusok bevezettek a gyógyszerek világába.” – Mondta a Csillagpont Rádió vendégeként dr.

Tavaly május óta Polgár Csaba főigazgató főorvosként irányítja a budapesti Országos Onkológiai Intézetet (OOI).

„Érdekes szakmát választottam és nagyon örülök, hogy ezt a hivatást művelhetem.” Mondta a Csillagpont Rádió műsorában dr. Szabó Tímea, a központi kórház aneszteziológusa, intenzív terápiás szakorvosa, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. kivonuló doktora.

A kevés víz, a sok-sok cukros folyadék és étek fogyasztása vezetett ahhoz, hogy az orvosok nyirokrákot diagnosztizáltak nála. Három hónapot adtak neki. Ennek már harminc éve.

A Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház életébe nyújthattunk bepillantást a kedd reggeli Rendelő című műsorunkban. Vendégünk volt az intézmény egyik szakgondozója Balogh Zoltánné.

Több évtizeddel ezelőtt Amerikából indult útjára a kezdeményezés, amely az óta minden évben több ezer beteg gyermeknek és családtagjaiknak nyújt segítséget világszerte.  A világ számos pontján megtalálható Ronald McDonald Házakban olyan családok számára biztosítanak...