Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

Bodnárné Moldován Éva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában működő kórház iskola igazgatói tisztségétől elköszönve továbbra is szeretné segíteni a különleges intézmény munkáját....

A cél, az élettudományok iránt érdeklődő jó képességű középiskolások inspirálása, ösztönzése a kutatómunkára. A választás nem volt nehéz, hiszen a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban bőséges a – nevezzük így – „merítési lehetőség”.

Lázcsillapítás, hozzátáplálás, fürdetés. Csak néhány teendő, ami mindennapos rutin kell, hogy legyen családalapítás után.

Az életre nevelésben, az őszinteségben és az együttműködésben hisz elsősorban az egyedi tanítási módszereiről ismert tanár, író, blogger, Balatoni József, vagy ahogyan a legtöbben ismerik Jocó bácsi.

A tavalyi hazai győztes az idén európai megmérettetésre készül. Varholik Dávidról van szó, a Miskolci SzC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium egykori tanulójáról, aki 2017-ben első helyezettje lett az EuroSkills versenynek.

Az egészségügyi szakpolitikának kíván egy újító javaslatcsomagot összeállítani az alapellátás kapcsán a miskolci központú SZIA, a Szövetség az Innovatív Alapellátásért.

Nem volt könnyű az indulás, hiszen azt kellett elfogadtatni tanárral, diákkal és persze szülővel egyaránt, hogy a tanulmányi eredmény és a sport-teljesítmény a jövőben szorosan összefügg.

Népszerű hiányszakma a gyakorló ápolóké. Mégis kevés szakgimnáziumba jelentkező diák választja elsőként.

Életet menthet az, aki baleset szemtanújaként kész az elsősegélynyújtásra. Ugyanis a szakszerű segítség megérkezéséig az első néhány perc a legfontosabb a sérült számára.

A 2018/2019-es tanévre az általános iskolai első osztályokba történő beiratkozást 2018. április 12-én és 13-án tartják az intézmények. A tanköteles korba lépő, azaz a 2012.