A mi kórházunk

Új fotelágyak érkeztek adományként a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új szülőiágy-programja jóvoltából 15 db új fotelágyat kapott térítésmentesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja. Az intézményben már eddig is gyermekük mellett maradhattak a szülők a kezelések idején, de ezentúl már modernebb ágyakon is pihenhetnek a szülők – olvasható az intézmény weboldalán.

A mi kórházunk

Együttműködési megállapodást kötött a B-A-Z megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamint a Bay Zoltán Alkalmazott kutatási Közhasznú nonprofit Kft. 2017. június 12-én.

Miskolci Andrea a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház finanszírozási igazgatója volt a Csillagpont Rádió vendége kedden reggel. Finanszírozás és kontrolling ezek voltak a beszélgetés kulcsmomentumai.

Az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Társaság Magyarországi Társasága az idén is megrendezte a Fiatalok Fórumát, ezúttal Mohácson.

A hazai kórház integrációk közöl a miskolci zárult le a leghamarabb. A munka jogi részét irányító Dr.

Befejeződött az Emmi 2015-ben kiírt felzárkóztató ápolónői képzésének első szakasza. A B-A-Z megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 38 ápolónő vette át 2017. május 29-én ünnepélyes keretek között a gyakorló ápolói bizonyítványát. 

Hat telephely kórház, 42 gépjármű, több mint 100 lift 30 ezer orvosi berendezés – műszaki szempontból számokkal így is jellemezhető a B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemei Oktató Kórház.

A Gyermeknapra várták a kórház kis betegeit 2017. május 22-én 15 órakor a Gyermek egészségügyi Központba.

Gyereknapot tart a Velkey László Gyermek Egészségügyi Központ 2016. május 22-én 15 órakor.  

Magas szakmai felkészültség, szilárd emberi tartás, energikus magatartás és empátia jellemzi a nyugalmazott főorvosnőt. Magánemberként optimista, vidám, kiegyensúlyozott, játszani és kikapcsolódni is tudó ritka egyéniség. Öt évtizede gyógyítja a betegeket D....