A mi kórházunk

Új fotelágyak érkeztek adományként a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új szülőiágy-programja jóvoltából 15 db új fotelágyat kapott térítésmentesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja. Az intézményben már eddig is gyermekük mellett maradhattak a szülők a kezelések idején, de ezentúl már modernebb ágyakon is pihenhetnek a szülők – olvasható az intézmény weboldalán.

A mi kórházunk

A gyermeksebészet területén végzett több, mint öt évtizedes, kiemelkedő színvonalú szakmai és vezetői munkája, a kárpátaljai magyar és ukrán gyermekek egészsége érdekében végzett, fáradhatatlan önkéntes tevékenysége elismeréseként nemzeti ünnepünk, március 15-e...

Javítani az orvos-beteg kapcsolaton! Ez is célja annak a Betegakadémiának, amelyet útjára indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálata.

Ez a jelszava az idei, 2023-as Vese Világnapjának, s ennek szellemében szerveződtek és szerveződnek azok a találkozók, programok, amelyeken a szakemberek hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a szűrések jelentőségére és a rendszeres vizsgálatok nélkülözhetetlen...

A kórházi szociális munkás elsőrendű feladata, hogy segítse a kommunikációt, az együttműködést az egészségügyi szakszemélyzet, az orvos és az ápolást végzők, valamint a beteg között.

A Magyar Országgyűlés 2014-ben hozott határozata értelmében Kossuth Zsuzsanna születésapján, február 19-én ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját hazánkban. Juhász Ildikó a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara B.-A.-Z.- Megyei Területi Szervezetének általános...

2023-ban is folytatja adománygyűjtő programjait, közösségi futásait, jótékony célokat szolgáló versenyeit a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület, amelynek titkára Gulyásné Pásztor Mónika volt a Csillagpont Rádió vendége kedden reggel.

Már a diagnózis kezdetétől fogni a betegek kezét és a korábbinál szélesebb körű, komplexebb segítséget adni.

A Központi Kórház Fizioterápiás Osztályának munkatársa a közelmúltban balneoterápiai szakképzettséget szerzett a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban az ügyintézések megkönnyítése érdekében február 6-tól HR Ügyfélszolgálati Iroda nyitotta meg a kapuit. A jelentős innováció mérföldkő a humánerőforrás és a munkaügyi feladatok tekintetében.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét eseményeit idén tizedik alkalommal szervezte meg hazánkban a Mályvavirág Alapítvány. Tóth Icó a szervezet elnöke elmondta: Magyarországon minden évben mintegy ezer méhnyakrák-diagnózist regisztrálnak.