Közélet

800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

Közélet

Családbarát kitüntető címet nyert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Centruma.

Bózsó Gyula, az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetője, az Erdő finom és az I Love Bükk szerzője által ismét egy rendhagyó környezetóra fültanúi lehettek hallgatóink. A sokoldalú szakember ezúttal is egy új kiadvánnyal érkezett a stúdióba.

Évről-évre erősödik a mezőny a hazai csúcsgasztronómiában, ezért különösen nagy sikernek számít, hogy az Avalon három étterme is bekerült a legjobbak közé az idei Dining Guide Év Étterme Gálán, melyen a hazai vendéglátó szféra legjobbjai vettek részt. A...

A jubileum jegyében telik az idei tanév a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda falai között. Erről az intézmény vezetője Hegyesi Károly beszélt a Csillagpont Rádió közéleti magazinműsorában.

Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat annak érdekében, hogy a felsőoktatás, a tudomány, és ezáltal az egész magyar társadalom számára hasznos eredmények elérését támogassák.

Az ország legkomplexebb szolgáltatást nyújtó, integrált magánegészségügyi ellátórendszerét indítja el a TritonLife Csoport, a kizárólag magyar tulajdonosi hátterű magánegészségügyi szolgáltató Miskolcon.

Az ipari beruházások digitális tervezésének oktatását elsőként a Miskolci Egyetem vette fel képzési palettájára.

A többéves lakáspiaci fejlődés és drágulás megtorpant. Ahogy az országos piacon, úgy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is fordulat következett be a használt és új lakások piacán. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében jól látható az árak alakulásán ez a folyamat.

A miskolci székhelyű FUX Zrt. dr. Barkóczi István számára az elmúlt 30 év szakmai munkájának esszenciája, maga az elért CÉL.

A szakképző iskolák összevonása, a centrumok létrehozása 2019-ben alapvetően alakította át a hazai szakképzést, amelynek újraszabályozta kereteit és számos korábban nem létező elemmel is gazdagította. A változásokról, az eredményekről és a már most nagy...