Közélet

800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

Közélet

Átadták a csaknem 700 millió forintos költségvetési forrásból épült új mentőhelikopter-bázist kedden Miskolcon.  Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, az országban hét légimentő bázis működik, ahol kilenc...

Rangos zsűri Budapesten bírálta Közép-Kelet-Európa borait a Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen. A közel 840 különféle tétel közül az édes borok, egy villányi vörös és a somlói pezsgők is kiemelkedtek.

Balról: Sipos Zsolt, a HE-DO Kft. ügyvezetője, Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője, Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára

Átadták a Miskolc tehermentesítő út és az Y-híd projekthez kapcsolódó kerékpáros hidat és kerékpárutat.

Az országos központi szúnyoggyérítési program részeként Miskolcon is szúnyogirtás lesz. Az állami programot a katasztrófavédelem vezetője irányítja, amelyet a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ útján lát el.

Aki eddig még nem tette meg, július 31-ig még kitöltheti és beküldheti, vagy személyesen is leadhatja a Városháza ügyfélszolgálatán az idei ebösszeírás adatszolgáltató nyomtatványát.

Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke (KRPR.hu)

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a közelmúltban Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzése keretein belül nyílt szakmai napot tartott, amelynek témája a közúti árufuvarozás volt.

Megszületett a világ első olyan energiaitala, amelyet teljes egészében az A.I. (Artificial Intelligence, azaz Mesterséges Intelligencia) fejlesztett a HELL ENERGY-vel.

Megtartotta Záró Paktumszervezeti ülését Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja (TOP-6.8.2-15-MI1-2016-0001).

Visszaemlékezésekkel, filmbemutatóval és dr. Kabdebó Lóránt professzor mellszobrának felavatásával idézték fel a bölcsészképzés elindítását a Miskolci Egyetemen. A változás, a fejlődés és az átalakulás korszaka volt az eltelt három évtized! Mondta dr. Illésné dr....