Gyógyászat

Endoszkópos gerincműtét: úttörő eljárást mutat be az SZTE új videója

A derékfájás és a porckorongsérv ma már népbetegségnek számít, amely milliók mindennapjait keseríti meg, korlátozva a munkavégzést és az aktív mozgást. Bár sokan tartanak a hosszas lábadozással járó gerincműtétektől, létezik egy gyors, minimálisan invazív és innovatív megoldás: az endoszkópos gerincműtét. Ez az eljárás a világon is csak kevés helyen számít gyakorinak, azonban a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján hazánkban elsőként vált rutinszerű beavatkozássá.

Gyógyászat

A Movember mozgalom célja, hogy felhívja a magyar férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok –  elsősorban a 40 év felett szinte kötelezően ajánlott prosztatavizsgálat – fontosságára.

Öt év után lett pályamódosító, mert miközben egy ipari cégnél szorgosan végezte a statisztikusi munkát, egyszeriben arra gondolt, mégiscsak az egészségügyben van az ő helye. Valójában már gyermekkorában erre vágyott.

1996-ban kezdte meg az intenzív terápiás kezelés megszervezését Miskolcon, s már az osztály létrehozása után három héttel megtörtént az első szervdonáció.

Pályaorientációs szakmai napot szerveztek csütörtökön a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórházban. Az intézmény oktatási központjában - a gyakorlati oktatást biztosító, úgynevezett SKILL laboratóriumban - ezúttal pályaválasztás előtt álló, 7. és 8.

A COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség, a TÜDŐFOGYATKOZÁS) az egyik leggyakoribb betegség a világon.

A Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság a közelmúltban tartotta aktuális kongresszusát Japánban. A szervezet elnöke, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem docense tájékoztatta a Csillagpont Rádió hallgatóit a tudományos program részleteiről. Prof. Dr.

A szervezetben ott a legkifejezettebb a fizikai aktivitást élettani hatása ahol a legnagyobb az igénybevétel. Például az izomzatnál, az ízületeknél, a csontoknál, az anyagcsere estében vagy éppen a keringés és a hormonális szabályzás terén.

A Szakmai Vezetőtestület elnöke volt a Csillagpont Rádió vendége. Dr.

Batthyány-Strattmann László születésének évfordulója alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott intézményünk Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályának vezető ápolója.

A világnap apropóján a Csillagpont Rádió vendége volt Afonyiné Kaló Tünde a Koraszülött és Újszülöttpathológiai Osztály vezető ápolója.

2026. augusztus 14., péntek, Marcell

Időjárás

Programok Miskolcon