Állategészségügy

Állategészségügy

fotók: Veress Tamás

A Miskolci Állatkert tevecsapata újszülöttel gyarapodott: március első felében egy kis csikó jött a világra. Habár már születése után egy-két órával saját lábára állt, a március közepén visszatérő téli időjárás miatt az első napokat még elsősorban pihenéssel töltötte...

Megérkeztek a gólyák! Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai fészekmentő akcióval várták a költöző madarak visszatérését. Dr. Boldogh Sándort az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológiai szakreferensét Németh Csaba kérdezte.

Afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált a magyar-román határtól mintegy 4 kilométerre a Román Állategészségügyi Szolgálat. A kitörés miatt néhány újabb magyarországi, határ menti településen is állategészségügyi korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni – tette...

Az itt áttelelő madarak etetése az összefüggő hótakaró idején nagyon fontos.

Méznagyhatalom lehetne Magyarország, ha a magyar méhészek összefognának és nem ki, ki a maga gazdaságával törődne leginkább.

fotók: Veress Tamás

A Miskolci Állatkert meglévő farkasa társakat kapott. A januárban érkezett két új állat – az ötéves hím és a hatéves nőstény – most már együtt látható egy másik őshonos hazai nagyragadozó faj, a kárpáti hiúz szomszédságában.

Csányi Vilmos neves etológus szerint a kutyák szőrös gyerekek. Erről is ír a család két kutyájának életét bemutató Bukfenc és Jeromos című könyvében és valljuk meg őszintén, sokan azonosulnak véleményével.

fotók: Veress Tamás

A tavalyi évet két jelentős állatszállítással zárta a Miskolci Állatkert és Kultúrpark: az egyiknek a keretében távozott az állatkert addigi, a másiknak a keretében megérkezett a jelenlegi legnagyobb lakója: egy európai bölény bika.

Sikeresen zárta állatkertünk a 2017-es esztendőt – mondta a Csillagpont Rádió kedd reggeli műsorában az intézmény gyűjteményi vezetője. Veress Tamás hozzátette: tavaly több mint 92 ezer látogatója volt az állatkertnek, ami 8 százalékkal több mint 2016-ban.

Lógyógyászat – alig félszázra tehető hazánkban e speciális állategészségügyi szakértők száma. Dr. Szeghő Zsolt állatorvos, a Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft. Vezetője volt a vendégünk.