Kultúra

Hét fiatal, hét vendégváró közösség – kistelepülések jelentkezését várja a KAPOCS

Magyarországi kistelepüléseket hív a KAPOCS – Magyar fiatalok világjátéka: hét olyan közösséget keresnek a szervezők, amely szívesen fogadna egy-egy külhoni magyar fiatalt a 2027. januári világdöntő napjaiban. A mentortelepülések vendégszeretetükkel, hagyományaikkal és közös programokkal tehetik személyes élménnyé a magyar összetartozást.

Kultúra

Az olvasás szeretete és az olvasást népszerűsítő vetélkedőn nyújtott teljesítmény elismeréseként 28 diák üdülhet ezekben a napokban Bogácson, a gyógyfürdő Jurta Táborában a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár jóvoltából.

A hajdani Felső-Magyarország egyik jelentős orgonaépítő műhelye mintegy kétszáz új hangszert készített négy nemzedéken át, a XVIII. Század közepétől a XIX. Század végéit.

Július 2. és 8. között Rákóczi földjén találkoznak a világ számos pontjáról érkező magyar gyökerű gimnazisták.

Mai modern világunkban, a rohanásban, az anyagi javak megteremtéséért folytatott küzdelemben gyakran eszünkbe juthat egy régi indián történet, mely szerint néha meg kellene állnunk és „bevárni a lelkünket”.

Az állatterápia napjainkban elfogadott módszer az orvostudományban. Mindenki hallott már a terápiás kutyákról, lámákról vagy arról, hogy a cicák simogatásával csökkenhet a vérnyomásunk.

Elstartolt a nyár, itt a vakáció is. A lazulásé ez az időszak. De tölthetjük a közös perceket hasznosan, mégis játékosan gyermekünkkel. Milyen fejlesztőjátékokat ajánl a különböző korú gyermekeknek különböző szabadidős tevékenységekhez a fejlesztőpedagógus?...

1898. május 30-án állították fel a Kossuth-szobrot az Erzsébet téren.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Miskolcon a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban a népi mesterségek és mesteremberek találkozóját a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület munkatársai.

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan, az idén is megszervezik a Diósgyőri Várnál az ásatás betekintő túrát.