Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

Az idén is nagy volt az érdeklődés a Miskolci Egyetem Műszaki és Földtudományi Kara által szervezett, földtudományi élménytábornak, amelynek lakói ezúttal Nógrád és Heves egyében kalandozhattak és ismerkedhettek meg a földtudomány rejtélyes világával.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának megújulása: 2019-ben immár a gyógypedagógia (BA) alapszak is elrajtol a miskolci campuson.

Javában tart a vakáció, de a Magyar Közlönyben közzé tették a 2019/2020-as tanév rendjét. Az Emmi rendelete szerint a tanév 2019. szeptember 2-án, hétfőn fog kezdődni, és 2020. június 15-én, hétfőn fog végetérni. Az őszi szünet 2019.

Miniszter Elismerő Oklevélben részesült kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként Kovácsné Gávay Katalin, a miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola ének-zene, történelem szakos tanára.

Immár 30. tanévzáró ünnepségét tartotta a Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett kórházi tagozata a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermekrehabilitációs Osztályán. Ugyancsak tanévet zárt a Tüskevár Iskola kórházi tagozata.

A miskolci Bársony János Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára az Év Tanára országos megmérettetésen második helyezést ért el. A tanárnőt diákjai jelölték a versenyre, ami számára különleges elismerés.

Vannak sikeres emberek, akikről úgy tartják, már gyermekkorukban lehetett látni, hogy „sokra viszi”. Vannak olyanok, akikről azt mondják, fiatalon eléggé „lazára vették a figurát”, aztán később benőtt a fejük lágya. Ugye ismerősek ezek a megnyilatkozások?

A különböző generációkat egymáshoz közelítő audiovizuális emlékgyűjtés – többek között ez is célja a miskolci Földes Ferenc Gimnázium Honismereti és Média Műhelyének.

Több mint 13 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg a Bükki nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt két Európai Uniós ciklusban – hangzott el az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területen rendezett Vulkánnapon tartott sajtótájékoztatón június 1-jén....

A Miskolci Egyetem és a TS Hungaria Kft. 2019. május 30-án ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai megállapodást, amelynek célja az együttműködés szorosabbra fűzése, és a kapcsolódási pontok meghatározása. A TS Hungaria Kft.