A mi kórházunk

Új fotelágyak érkeztek adományként a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új szülőiágy-programja jóvoltából 15 db új fotelágyat kapott térítésmentesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja. Az intézményben már eddig is gyermekük mellett maradhattak a szülők a kezelések idején, de ezentúl már modernebb ágyakon is pihenhetnek a szülők – olvasható az intézmény weboldalán.

A mi kórházunk

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.) területén a meglévő onkosebészeti épület és a belgyógyászati épületek közötti építették meg az új gastroenterologiai szakrendelő részt, amely főbejárattal...

Ha érszűkületre gyanakszik a szakorvos, érfestéssel és szívkatéterezéssel megbizonyosodhat feltevése igazáról és dönthet a sztent beültetéséről, amely ugyanazon az úton végezhető el, amelyen a katéter halad.

1979. október 1-jén kezdte pályáját, az ápolói ranglétra valamennyi fokát végigjárta. 2002-ben lett az Urológiai Osztály vezető ápolója.

A Ferenczi Ilona Szakmai Nap alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült a Központi Kórház Érsebészeti Osztályának vezető ápolója. Hlavács Attiláné 1980 óta dolgozik az egészségügyben, 1981-től az Érsebészeti Osztály munkatársaként.

A Gyermek Intenzív és Aneszteziológiai Osztály vezető főorvosa augusztus 1-jétől vette át az osztály irányítását.

Elmondása szerint még soha semmivel nem jutalmazták a munkásságát, így különösen jól esett, hogy jelölték a díjra és végül nyertesként szólították a színpadra.

„Mindenki tapasztalt és jól bírja a terhelést, bár állandóan úton vagyunk.” A fizikai távolság megtételére utalt ezzel a mondatával a Csillagpont Rádió vendége, Szabó Erzsébet, a központi aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály részlegvezető asszisztense, amikor...

„A betegelégedettséget és a valós ellátási színvonalat egyensúlyban tartani nem könnyű, de azt gondolom sokat tettünk ennek érdekében.” -  Mondta el a Csillagpont Rádió vendégeként dr.

Még 2016-ban nyertek egy pályázatot, amelynek köszönhetően az osztály akut  részlegéről már elmondható, hogy kulturált, az elvárásoknak megfelelő körülmények várják ott a kezelésre szorultakat.

A kolonoszkópiás vizsgálat egy olyan endoszkópos beavatkozás, amelynek során egy hajlékony kamerával ellátott csövet, kolonoszkópot vezetnek be a vastagbélbe, hogy segítségével kimutathatók legyenek a daganatok, a krónikus gyulladások és sok egyéb bélbetegség....