A mi kórházunk

A tervek szerint halad a Skill labor fejlesztése a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi és Egyetemi Oktatókórházban

Az INTERREG VI-A NEXT HUSKROUA pályázati kiírásra benyújtott, UA-HU-TRAINING projekt 2025. januárjában kezdődött. A B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, valamint az Ivano-Frankivszki Nemzeti Orvostudományi Egyetem együttműködésének célja: magyar oldalon az intézmény Skill laboratóriumának eszközfejlesztése, míg ukrán oldalon egy modern szimulációs központ kialakítása. A fejlesztések eredményeként a korszerű eszközök beszerzésével emelkedik az oktatás színvonala Miskolcon.

A mi kórházunk

Eleinte a kézsebészet vonzotta, a mikrosebészet mindig is érdeklődése középpontjában volt, ám amikor az érzékszerveket, illetőleg a szem működését tanulták a Debreceni Egyetemen, akkor megfogalmazódott benne: szemész orvos lesz.

A Csillagpont Rádió ezúttal egy rendkívül érdekes témának járt utána. A kényszerbetegségekről kérdeztük szakértőnket, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ pszichológusát.

Nem túl rózsás a helyzet, annak ellenére, hogy itt, az ország északi részén működik hazánk egyik legkorszerűbb egészségügyi centruma, amely a régió szív- és érrendszeri betegségben szenvedőinek gyógyítására, ellátására hivatott.

Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a népbetegségnek számító stroke bekövetkeztekor minden perc számít az orvoshoz jutásig. Hiszen a késlekedés idegsejtek millióinak pusztulásával, ezzel együtt pedig az érintett agyterület elhalálásával jár együtt.

A betegek általában a szemhéj csüngésével vagy kettős látással jelentkeznek orvosuknál. A tünetek erősségére jellemző a napszaki ingadozás is, reggel ugyanis a panaszok elenyészőbbek. A lógó szemhéj okát azonban feltétlenül ki kell deríteni.

A Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Szakmai Vezetőtestületének elnöke volt a Csillagpont Rádió vendége kedden reggel. Dr. Simon Réka visszatekintett az elmúlt közel fél évre, amióta harmadmagával vállalta a GYEK vezetését.

A Nemzetközi Nőnapon március 8-án kiemelkedő figyelemmel és tisztelettel fordulunk a hölgyek felé. Megmarad e ez a figyelmesség az év további 364 napján.

2004 óta több mint 1000 bohócdoktori vizitet végzett a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ kis betegei körében dr. Tik Tak.

Új támogatásnak örülhettek a B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Onkohaematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztály D részlegének dolgozói és kis betegei.

A korai felismerés és időben megkezdett kezelés 10-15 évvel is meghosszabbíthatja a betegek életét. Néhány évtizeddel ezelőtt még elvesztették őket.