A mi kórházunk

Új fotelágyak érkeztek adományként a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány új szülőiágy-programja jóvoltából 15 db új fotelágyat kapott térítésmentesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja. Az intézményben már eddig is gyermekük mellett maradhattak a szülők a kezelések idején, de ezentúl már modernebb ágyakon is pihenhetnek a szülők – olvasható az intézmény weboldalán.

A mi kórházunk

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Fül – Orr - Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Osztálya 2019. január 23-án, szerdán sajtótájékoztatót tartott.

„Érdekes szakmát választottam és nagyon örülök, hogy ezt a hivatást művelhetem.” Mondta a Csillagpont Rádió műsorában dr. Szabó Tímea, a központi kórház aneszteziológusa, intenzív terápiás szakorvosa, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. kivonuló doktora.

A térségben előforduló influenzaszerű megbetegedések miatt január 22-én, kedd reggel 8 órától a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi betegellátó osztályán látogatási tilalom lép életbe, amit Révész János, az intézmény...

Égő fájdalom, zsibbadás a hüvelyk-, a mutató- és a középső ujjban, majd erős fájdalom. Ezek a legfontosabb tünetei a kéztő alagút szindrómának, amely a nőknél kétszer gyakrabban jelentkezik, mint a férfiaknál. Általában 40-60 éves kor között.

Javában tombol az influenza.  Szakemberek véleménye, hogy legalább február végéig szaporodhatnak a megbetegedések.  A kezdeti megfázásos tüneteket  gyógyszertárban kapható szerekkel kezelhetjük, de már a betegség elején  jó ha orvos látja a beteget.  A tünetek...

Több évtizeddel ezelőtt Amerikából indult útjára a kezdeményezés, amely az óta minden évben több ezer beteg gyermeknek és családtagjaiknak nyújt segítséget világszerte.  A világ számos pontján megtalálható Ronald McDonald Házakban olyan családok számára biztosítanak...

illusztráció

Január 1-től megváltozik a sürgősségi ellátás rendje, gyorsabb és biztonságosabb lesz. A változásnak köszönhetően a lehető legrövidebb idő alatt rögzítik a beteget a sürgősségi ellátás informatikai hálózatában.

A tavalyi sikeres adományozás után Osváth Tibor a Miskolci Nemzeti Színház művésze és barátai az idén is számos játékot, használati tárgyat, egyéb meglepetést hoztak a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ kis betegei számára.

Az év elején indították el a MINNESOTA modellt, programot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyek Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Semmelweis Tagkórházának telephelyén, a pszichiátriai osztályon.

Dr. Papp János főorvos és Kramcsák Mónika vezető ápoló a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Sebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályának munkatársai voltak kedden reggel a Csillagpont Rádió vendégei.