Közélet

800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

Közélet

Megszavazta kedden a román képviselőház azt a módosító indítványt, amely szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét.

Egy nap, amikor a távhőszolgáltatók megnyitják kapuikat a lakosság előtt. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége fontosnak tartja, hogy a lakosság minél szélesebb körével ismertethesse meg a távhőellátás társadalmi, gazdasági és környezeti előnyeit.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 3525 Miskolc Városház tér 8. Miskolc közigazgatási területére 2017. április 5. és 2017. április 25. közötti időszakra legeltetési tilalmat és ebzárlatot rendelek el a következők szerint:

A véradás egy olyan gesztus, amely semmibe nem kerül, mégis felbecsülhetetlen az értéke. Egyfajta önzetlen segítség, amire csak az időt kell rászánni.

A véradás egy olyan gesztus, amely semmibe nem kerül, mégis felbecsülhetetlen az értéke. Egyfajta önzetlen segítség, amire csak az időt kell rászánni.

Az idén XXIII. évfordulójához érkezett az Állásbörze, amely ebben az évben is igényes, körültekintő szervezés eredményeként valósul meg. A Börzére mindig sok érdeklődő látogat el, amely a Szervezők számára öröm és egyben kihívás is.

Végéhez közeledik az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala által a védőnők munkafeltételeinek javítása érdekében indított HU12-0001-PP1-2016 azonosítószámú projekt.

Több mint fél évszázada, egészen pontosan 53 éve gyakorolja az ügyvédi hivatást dr. Bajáky Gábor, akit nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Arany Érdemrend polgári tagozata kitüntetésben részesítettek.

Az Avasi Közösségi Kávézó e heti programjai közül szemezgetünk.
Március 30-án Edit Piaf estre várják az érdeklődőket, március 31-én pedig ismét lesz avasi ruhacsere. A programokról a kávézó egyik gyakornoka beszél részletesebben.

A háztartások gyakran a szemétbe dobnak olyan általuk nem elfogyasztott, de még emberi fogyasztásra teljesen alkalmas élelmiszereket, amikkel nagy segítséget nyújthatnának a rászorulóknak. Arról, hogy mi a teendőnk ha segíteni szeretnénk, Grúbert Roland a...